Techno zenék 1993-1995, és elhalványulás '95 után

Techno Zenék 4. - '92 a techno éve

echno zenék 1993-1995, és elhalványulás '95 után




      Az 1992-es felfutás után a techno zene lassanként kezdett „elágazni” és más stílusokkal keveredni.
Ebben a cikkben kizárólag az alapműfajnál maradt zenei darabokkal foglalkozom, ezért kissé foghíjasnak tűnhet, de az itt bemutatott előadók és lemezek többi zenéit a techno zenéhez kapcsolódó egyéb cikkekben mutatom be.



Techno zenék 1993



  Az U96 projekt májusban jelentkezett a Love Sees No Colour című techno dallal, amelynek a ez volt egyben a teljes szövege. A kislemez kelendőnek bizonyult Európában, a németeknél 6., de Ausztriában 3., valamint Svájcban, Finnországban és Németországban is 4. helyezett volt. A következő kislemez, a Night In Motion nem sokkal lemaradva szerepelt a slágerlistákon.



     Bár csak évekkel később sikerült megszereznem az 1991-es techno zenéknél említett Techno Trax sorozat néhány kazettáját, az élmény mit sem csökkent. A ’93-as Was is'n Teschno? című dalt is ott hallottam először. A leghumorosabban kezdődő techno zenék egyike. Amikor kezdődik, valami furcsa zaj (talán keverőgép) hallatszik egy „öreglány” megszólal németül, s egy fiatal férfi válaszol, hogy mit csinál. Az öregasszony kérdezi, hogy mi az a techno, mire a férfi elmagyarázza, hogy az a zene amely mindig bumm bumm-ot csinál. A dal Torsten Stenzel-hez fűződik és két előadónéven is megjelent,  az egyik Teschnozabel és a másik Headbanger.


     1993-ban jelent meg az amerikai Psykosonik első albuma. Róluk érdemes tudni hogy a Mortal Kombat c. filmben is szerepel zenéjük.
     Chimo Bayo dala a La Tia Enriqueta az igazi techno hangzást képviselte és sikeres is volt abban az évben.






Techno zenék 1994-1995



     Perplexer, a német DJ több stílusban alkotott egyszerre. Ismertebb művei közül Da Capo alapváltozata az, ami csaknem tisztán techno zene. Ez a szám Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra c zeneművének harsonahangjaira kezdődik. A 9. helyig jutott a német kislemezlistán 1994-ben
    A japán DJ és producer Ken Ishii 1995-ös Extra című techno videoklipje megnyerte az azévi MTV Europe legjobb tánc video díját.
    A Members Of Mayday együttes 1995-ös Members Only című albumán jó néhány techno zene található, mint például a címadó dal, vagy a Where Is My Bus, illetve a Mayday Anthem.


Members Of Mayday - Members Only album 1995
Members Of Mayday - Members Only album 1995


     A 90-es évek közepére az eredeti techno zenei hangzás háttérbe szorult – legalábbis az évtized elejéhez képest – és a rokon stílusok, mint a happy hardcore, a gabber zene, vagy más tánczenék, mint például a hard trance zenei hangzás kerültek előtérbe.


Techno zenék 1995 után - elhalványulás


     Ebben az időszakban eléggé eltűnt a köztudatból a hagyományos techno, bár készültek jó zenék ebben a stílusban, ezek mennyisége és hatásuk messze elmaradt a hőskorszakétól.
   A francia Laurent Garnier ropogós szalonnája, a Crispy Bacon az üdítő kivételek egyike volt 1997-ben, amikor egy techno zenei kislemez is nagy számban fogyott.
     A 2000-es években a techno zenei elnevezés a köztudatban végig használatban maradt, bár az emberek legtöbbször keverék zenéket jelöltek a szóval.




    A techno zene mellékágaival, rokon stílusaival és a technóval keveredett műfajokkal külön cikkekben foglalkozom.



Techno zenék 1993 és utána lista (válogatás)


AQUA CONTACT    La Sirena    1993
ASPIRYNA    Bidibodibu (Materasso version)    1993
BASE 69    Never Until Now    1993
BEAUTIFUL WORLD   In the Beginning (hardcore tekno mix) 1993
CARDENIA    Trigger Baby (All night remix)    1993
CARDENIA    Trigger Baby (Spanish edit)    1993
CHIMO BAYO    La tia enriqueta    1993
DIGITAL BOY    Crossover    1993
DIGITAL SCREAM   Calypso 1993
DR. DJ CERLA    Rotterdam '93    1993
GENLOG    It Feels So...    1993
HEADBANGER    Was is'n Teschno?    1993
INTERFACE (4)    Bow-wow    1993
KC ELEMENT   Pople Come Together 1993
LIQUID LIMBS      Abstarctor    1993
LIQUID LIMBS      Taknyos kölök    1993
MASTERGUN    Coextensive     1993
MULTIPLE WELL    Neuomania    1993
MY LIFE WITH THE THRILL KILL KULT    Final Blindness    1993
NACHO DIVISION    Night Power    1993
NAOMI     Krafty    1993
N-JOY    Te Quierro (puta remix)    1993
PSYKOSONIK    Krankphreak    1993
PSYKOSONIK    Shock on the Wire    1993
PSYKOSONIK    Silicon Jesus    1993
PSYKOSONIK    Teknojihad    1993
PSYKOSONIK    Welcome to My Mind    1993
RAMIREZ    El gallinero    1993
RAVER'S NATURE    Day of Justice    1993
RMB    Innerstream of Consciousness    1993
SKYFLYER    Skying Deeper    1993
TAUCHER    Atlantis    1993
TESCHNOZABEL    Was Is'n Teschno    1993
THE HARD CONCERT   Rhythm is Hard (concert mix) 1993
U96    Feel Like a Dum Dum    1993
U96    Love Sees No Colour    1993
U96    Night in Motion    1993
U96    Without You    1993
X-CHANGE    The Indians    1993
XTM    Arriba, Arriba!    1993
XTM    Lemmings    1993
XTM    Lotus III    1993
XTM    Super Mario Land    1993
XTM    Tetris    1993
XTM    Zool    1993
ZENTRAL    Que Idea !    1993
2ND FUNK-TION FT. KAM      Gonna be Alright (Maximizor remix)     1994
BIG-BEN    In the World    1994
BIOSPHERE    Seti Project    1994
CLASSIC STAGE    Music for a Found Harmonium    1994
DEPODER    Activo    1994
DJ BAILO    Ves-corre y ven    1994
DR. KUCHO    No te pares    1994
MARUSHA    Girl I House You    1994
MARUSHA    Voltage pulse    1994
MAXIMIZOR   X-men Dance   1994
MIDDEX    Loco    1994
MPM    Tapones    1994
PERPLEXER    Acid Folk (remix)    1994
PERPLEXER    Da Capo      1994
PERPLEXER    Vary Speed    1994
QUADRA BEAT    Match Project 1    1994
RMB    Chakka Chakka    1994
TESCHNOZABEL    Mach' dich ma locker !!!     1994
THE GRID    Rollercoaster    1994
THE TIME FREQUENCY    Energy Rush    1994
THE TIME FREQUENCY    Jurassic Park    1994
THE TIME FREQUENCY    Popcorn    1994
UTAH SAINTS    Highlander    1994
CAPITR' CATALUNYA    Independčncia total    1995
CHIMO BAYO      Vamos al espacio exterior    1995
CYBER-TEC PROJECT    Let Your Body Die (Cubanate Vtfay mix)    1995
CYBER-TEC PROJECT    Let Your Body Die (K.Nitrate "allied forces mix")    1995
CYBER-TEC PROJECT    Let Your Body Die (K-Nitrate body-tech mix)    1995
DYMENSION    Transformation    1995
FAN DL KAOX    Sensorial    1995
FLUKE    Tosh    1995
KEN ISHII    Extra     1995
MARUSHA    Deep (mix by Cirillo)    1995
MARUSHA    Unique    1995
MEMBERS OF MAYDAY    Mayday Anthem    1995
MEMBERS OF MAYDAY    Members Only    1995
MEMBERS OF MAYDAY    Where is my Bus    1995
OBNI DJ    Voodoo World    1995
RAM-J    Rocket 326    1995
SONIC BEAT    Dixtroy    1995
STAR WASH    Disco Fans (DJ Hooligan remix)    1995
TALLA 2XLC    Psychosoma    1995
UTAH SAINTS    Take on the Theme from Mortal Kombat    1995
WESTBAM Hands On YELLO    Bostich    1995
BLÜMCHEN    Herz an Herz (herzattackenhaus mix)    1996
CHANNEL X    Rave in the Key of X    1996
HUMAN RESOURCE    Dominator '96    1996
THE REBOTE    Sound of Future    1996
U96    Anthem    1996
YELLO    On Track    1996
LAURENT GARNIER    Crispy Bacon    1997
LORDS OF ACID    Deep Sexy Space    1997
SHARPSHOOTER    98 yards    1997
THE IMMORTALS     Theme from Mortal Kombat (Encounter the ultimate)    1997
TRONSTER    Knight Rider (techno remix)    1997
WESTBAM Meets CAN    ...And More    1997
CHRIS LIEBING    Retro Raver    1998
LAURENT GARNIER    Coloured City    1998
BEAT DOMINATOR    James Brown is Dead    1999
DER VERFALL    Der Verfall    1999
ALTER EGO    Betty Ford    2000
MAURO PICOTTO    Eclectic    2000
2 UNLIMITED    Twilight Zone (R-C extended club mix)    2001
L.A. STYLE   Is XXX Still Alive?   2001
MARCO BAILEY    I love Techno (red mix)    2001
EL LOCO    Ibiza    2002
ROBOTIKO REJEKTO    Robotiko Rejekto    2002
SVEN VATH    Mind Games    2002
TOMAZ Vs. FILTERHEADZ    I love techno    2002
UMEK    Gatex    2002
DARKSEID    Terminator (remix) (short cut)    2003
ANDRE WALTER    Sam Hain    2004
BROOKLYN BOUNCE    Crazy (Special D. Radio mix)    2004
DJ RYGAR     Techno Tribe    2004
KRAFTWERK    Aerodynamik (Alex Gopher/Etienne de Cracy dynamik mix)    2004
MADNEZZ    Africanbeat    2004
MARCELO K2    Brazilian Heat    2004
SCOOTER    The Avenger's Back    2004
THE YOUNGSTERS    Place, Face & Race     2004
TUBE-TECH    Too Old for School    2004
MAURO PICOTTO    New Time, New Place    2005
SCOOTER    Everlasting Love    2005
BROOKLYN BOUNCE    Sex, Bass & Rock'n Roll    2006
JACKHAMMA    Dirt World    2006
PAFFENDORF Vs. THE REAL BOOTY BABES    Where Are You 2007    2006
KILLSWITCH Vs. RESET    Get It On    2007
DJ ZEKTORE    W. Cephei (techno remix)    2008
J. PEE DJ    Hard Techno (acapella dancing mix)    2008
VAROSOFT    Eternal    2008
VAROSOFT    Techno Message    2008
ORMAN BITCH    The City Needs Protection (original)    2009
CAPPELLA, TBS   U Got The Know (TBS darktechno remix) 2017
ALAN FITZPATRICK   Joy Rider   2018
MICKEY NOX   Psycho Alone   2019 
ANNA & KITTIN   Forever Ravers   2019
999999999   Rave 4 Love   2019
EJECA   BetterB   2020
VICTOR RUIZ & THOMAS SCHUMACHER   Intuit   2020
RED   Chapter   2020
RIFTS   Sharp Lank (Hedgehog mix)   2020


 Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

6 megjegyzés:

  1. Members of Mayday: két nagy kedvencem van tőlük, a We Are Different, és a Sonic Empire, utóbbi diszkókban 1997-ben komoly sláger volt.
    Azt tudtam, hogy a Da Capo feldolgozás, hála neked már pontosan tudom, mié..:)
    RMB: egy külön bejegyzést érnének, mindenesetre a a Chakka Chakka egy üde színfoltja a világ egyik legjobb elektronikus hangszereken alapuló albumának, a This World Is Yours-nak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Members Of Mayday-tól a Sonic empire-t az electro house cikkben említettem.
      Az RMB külön téma, nekik kevés tiszta techno van, leginkább a hard trance-nél és techno-trance keverékeknél fogok majd velük foglalkozni.

      Törlés
  2. Hát igen, az RMB az RMB..:)
    És elfeledkeztem a legfontosabbról: a Love Sees No colour klipje nagyon jó és hangulatos. Na de a version 1: ha 200x meg nem hallgattam, akkor egyszer se. Ennek fő oka (többek között), hogy a fő dallam az általam legjobbnak tartott 80-s évek beli szám, a Trans-X Living On Video-ja felé egy tisztelgés, nem is kicsi..:) Viszont mellett hozzá is adott, nem keveset. Ha U96, akkor nálam ez visz mindent.
    Erre a verzióra gondolok: http://www.youtube.com/watch?v=1-5phUhNDYQ

    VálaszTörlés
  3. Hm.. náájsz cikk.. próbálom én is gyűjtögetni a régi techno és rave zenéket, és a Was is'n teschno? nyomán találtam a cikkre. Egy kazettán kaptam, melyre természetesen nem volt semmi más írva így halvány gőzöm sincs, hogy mi a többi track. Volt egy amiben szerintem konkrét porszívóhang volt, és volt egy olyan track, amiben egy férfi kiabálta, hogy szue szue. Na ennyiből nem egyszerű bármit is kezdeni mi? :) Egy pár éve sikerült megkaparintanom a Dance and Trance Vol 2 dupla CD-t eredetiben... Huhh. Na azok kemény muzsikák :) Viszont nagy hiányosság, hogy a 93-94 körüli szállós rave-s mixekben hallott zenék eltűntek. Sehol sem találom őket. Ha valaki kíváncsi lenne rá, tudok példát mutatni. Csendity Gábor fészbúúk

    VálaszTörlés
  4. A Was i'n teschno? c. dal kezdődik porszívóhanggal. A Marchin - Sube sube c. dalban kiabálja egy férfi hogy Sube sube (szube szube).
    Ezek a Techno Trax vol. 9. kazettán vannak rajt.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783