1994, a csúcs év eurodance zenék, előadók tavasszal

Eurodance \'94 - A csúcs év 1. rész

1994, a csúcs év eurodance zenék, előadók tavasszal



Eurodance 1994, a csúcs év


     1994 a csúcs év eurodance zenékben, mivel olyan mennyiségű zene készült a stílusban, mint azt megelőzően soha. Ez volt az az év amelyben a dance zene soha nem látott népszerűséget ért el, és a diszkókban az európai eurodance előadók dalai voltak a slágerek. Ha a remixeket nem számítom, a saját listám akkor is jócskán túllépi a 300-at, pedig itt csak a „csupasz” eurodance-t tárgyalom.



     Az előző, 1993-as eurodance slágereket bemutató részben már ismertettem néhány dalt, amelyek 1993-ban születtek, de csak ’94-ben taroltak a slágerlistákon. Ezúttal előbb bemutatok néhány csapatot akik több dallal is sikeresek voltak ebben az évben, majd évszakonként végighaladunk az 1994-es esztendőn, csemegézve az eurodance legnagyszerűbb terméseiből.



Eurodance dalok és előadók 1994


     A ’93-as évet bemutató részben már megemlítettem a Maxx –ot. A No More (I can't stand it) c. dallal folytatták az első kislemezük sikerét, eredményeik csak hajszálnyira maradtak el attól. Nyáron kiadták az első albumukat, majd ősszel a You Can Get It –tel már mérsékeltebb eredményt értek el.
   A svéd Basic Element kiadta első albumát, amely nagy példányszámban kelt el Skandináviában. Az együttes jó néhány eurodance zenét produkált, amelyek közül a The Ride kislemez volt a legismertebb és egyben a legsikeresebb. A Németországban alapított Odyssey 1993-tól adott ki dance lemezeket, ’94-ben a Move your body és a Riding On A Train voltak a legismertebbek. Náluk is időnként keveredett a trance-dance hangzás.
    A Magic Affair első sikeréről már beszámoltam, a lefutása erre az évre esett. Ezt követte még 3 sikeres kislemez ebben az évben. Először a Give Me All Your Love, majd az In The Middle Of The Night, amelynek kezdőtaktusai még ma is a fülemben csengenek. A sort a Fire zárta, némileg mérsékeltebb eredménnyel.







Eurodance előadók 1994


     Eurodance előadók tömege tűnt fel 1994-ben. A valóságos eurodance gyárnak bizonyuló Németországból származott a Centory is, amely a Point of No Return és a Take It To The Limit c. kislemezekkel tört be a diszkók világába.
     Norbert Reinhart osztrák producer – aki a régi Rómáról szóló filmek rajongója – útban Olaszország felé, autójában éppen a cigarettáért nyúlt, amikor megakadt a szeme a feliraton: „Veni vidi vici”. Amint hazaért, azonnal elkezdett dolgozni új felvételén, amelynek ezt adta címnek. Találkozott a bécsi Manuela Ray-jel, aki éppen egy barátjánál volt látogatóban Frankfurtban és meghívta, hogy énekelje el a vokált. A lány azt hitte, hogy tréfál, ezért nehéz volt meggyőznie, de végül sikerült és a hangja tökéletesnek bizonyult. 
Már csak egy rapper-re volt szükség és két hónap keresés után Budapesten, egy koncerten találtak Paulo Martinsra, aki éppen szerepelt. A Veni Vidi Vici –vel berobbantak a dance szférába. Reinhart ekkor még csak 24 éves volt és a rapper később elhagyta őket (Lawrence Madia érkezett helyette ’96-tól), de az Imperio-nak nevezett együttes mind a nyolc kislemeze top 10-es lett Ausztriában. Ők később mint dream trance együttes is sikeresek voltak.

    A svéd E-Type néhány kevésbé sikeres év után, 1994-ben tört be igazán az eurodance nagyjainak sorába. Két igen eredményes kislemeze volt ebben az évben. Az egyik a Set The World On Fire, amely aranylemez lett hazájában, s a 2. hely mellett Izraelben 4., és Franciaországban 13. lett. A This Is The Way, amely szintén arany, már 1., Dániában 4. és a Billboard klub listáján 15., az Egyesült királyság klublistáján pedig a 6. helyig kapaszkodott fel. A daloknál Nana Hedin énekelte a vokált.
     Az amerikai Sparks, amely több stílusban is alkotott az eltelt évtizedek során, ezúttal „dancesebbre” vette a figurát és a When Do I Get To Sing "My Way" dallal tértek vissza. 7. helyezést értek el Németországban, a brit listán pedig 38., és a dal az egyik legtöbbet játszott zene volt ’94-ben. Sokaknak emlékezetes lehet még az olasz Two cowboys country-eurodance felvétele, az Everybody Gonfi Gon. A pörgős szám hódított a klubokban és igen jó kis remixei voltak.




Eurodance zenék 1994 elején, tavaszán


Eurodance zenék 1994 elején



A K. Da Cruz fergeteges eurodance dala, a New High Energy már az előző évben megjelent és ’94-ben a diszkók és klubok egyik kedvenc lemeze lett.






     A Fun Factory újabb kislemeze, a Close To You már a német lista 19. pozícióján kötött ki és meg sem állt a kanadai dance lista 1. helyéig. Az Anticappella a holland MC Fixx It-tel összehozta a Move Your Body című dalt, amelyet februárban dobtak piacra. A vokált Ann-Marie Smith énekelte és a legtöbb európai országban sikerrel futott, a brit kislemezlistán a 21. pozíciót érte el.
     A Cappella a Move On Baby –vel folytatta eredményes szereplését, a dance kislemez Svájcban, Finnországban, Hollandiában és a Eurochart –on is elérte a csúcsot, és számos ország kislemezlistáján került az első 5 vagy 10 közé.
     A frankfurti dance duó, a La Bouche a Sweet Dreams kislemezzel bukkant fel az eurodance egén márciusban, s mindjárt világszerte eredményeket ért el. A dal a kanadai dance listán és Olaszországban 1. helyezett, a Billboard –on 13., és számos országban szerepelt a legjobb tíz között.
     Ice MC már szóba került Az eurodance kezdetei-nél. A ’93-ban sikerrel futott Take Away The Colour után, ’94 márciusában a Think About The Way-jel jelentkezett. A vokált Alexia énekelte, és a dal sok európai országban került a legjobbak közé, Belgiumban és Olaszországban egészen a 3. helyig jutott.


1994 tavasz eurodance slágerek, előadók


     Az amerikai BG. The Prince Of Rap a The Colour Of My Dreams c. szerzeménnyel a kanadai dance listát vezette és Németországban is a 13. helyig emelkedett. A brémai Mr. President az Up’n Away-jel érte el első sikereit. Ez volt az első olyan aranylemez Németországban amely nem jutott be a Top 10-be (12.).
     Prince Ital Joe és Marky Mark tavasszal megjelent kislemeze, a United az előzőhöz hasonlóan aranylemez lett Németországban, ám ezúttal az első helyet is elcsípte, és több országban került az első tíz közé. A német Loft már szóba került a Reggae a diszkózenében kapcsán. Előző kislemezüket, a ’93-as Hold on –t, a Love Is Magic követte, amely nem kevésbé volt sikeres.
     A 2 Unlimited májusban kiadott The Real Thing lemeze Bach egyik zenéjére épült. A könnyen emészhető dance szám könnyedén meghódította a slágerlistákat. Számos helyen került a Top 5-be, Finnországban, Hollandiában és a Eurochart –on első lett.

    A Suriname-i származású, holland CB Milton májusban megjelent It’s A Loving Thing c. kislemeze gyorsan közkedveltté vált. Belgiumban a harmadik helyig menetelt és több országban került a kedvencek közé. Az Intermission a Six Days –szel hódítított, amely a 20. helyig jutott Németországban. Ennek a dalnak a különböző remixeit nagyon kedveltem.
     És végül egy igazi durranás: Áprilisban már játszották a rádióadók azt a dalt, amelytől később egész nyáron harsogtak a diszkók – Eins, Zwei, Polizei! A Mo-do név mögött elsősorban az olasz Fabio Fritelli állt, aki német nyelven adta elő dalait. A rendkívül hatásos eurodance szám végigzúdult Európán. Ausztriában és Németországban az első helyezés mellett aranylemez is lett, Belgiumban és Hollandiában 2., és több ország kislemezlistáján került az első tízbe.





 

Folytatás: Eurodance ’94 nyarán és őszén

 

Eurodance zenék 1994 lista 1.rész, tél, tavasz (válogatás)



2 UNLIMITED    The Real Thing
ANTICAPPELLA Feat MC FIXX IT    Move Your Body
B.G. THE PRINCE OF RAP    Rock a Bit
B.G. THE PRINCE OF RAP    The Colour of my Dreams
BASIC ELEMENT    Another Day
BASIC ELEMENT    How to Come Close to U
BASIC ELEMENT    I Want You 
BASIC ELEMENT    Leave it Behind
BASIC ELEMENT    Lights n Fire
BASIC ELEMENT    Move Dat Body
BASIC ELEMENT    The Ride
BASIC ELEMENT    Touch
CAPPELLA    Move On Baby
CB MILTON    Asking For Trouble
CB MILTON    Hold On (If You Believe In Love)
CB MILTON    It's a Loving Thing
CB MILTON    Open Your Heart
CB MILTON    You've Got the Very Best of Me
CENTORY    Can I Hear You More
CENTORY    Eye In the Sky
CENTORY    Make a Wish (Close Your Eyes) - Part I
CENTORY    Point Of No Return
CENTORY    Take it to the Limit
CENTORY    The Spirit
CENTORY    What's On Your Mind
CLUBHOUSE Feat. CARL   Living in the Sunshine (remix)
E-TYPE    Fight It Back
E-TYPE    Me No Want Miseria
E-TYPE    Set the world on fire
E-TYPE    This is the Way
E-TYPE    Until the End
E-TYPE    Will I See You Again?
FUN FACTORY    Close To You
HITHOUSE   Jack to the Sound of the Underground ('94 remix version)
ICE MC    Think About the Way
IMPERIO    Veni vidi vici
INTERMISSION    Six Days
K. DA CRUZ    New High Energy
LA BOUCHE    Sweet Dreams
LOFT    L.ive O.ur F.athers' T.eachings
LOFT    Live It Up
LOFT    Love Is Magic
LOFT    Theme of Loft
LOFT    Wake the World
MAGIC AFFAIR    Fire
MAGIC AFFAIR    Give Me All Your Love
MAGIC AFFAIR    In the Middle of the Night
MAXX    Fight
MAXX    Heart of Stone
MAXX    I Want You
MAXX    Maxximum Extacy
MAXX    No more ( I can't stand it )
MAXX    Power of Love
MAXX    Should I Stay, Should I Go
MAXX    To the Maxximum Part II
MAXX    Voodoo Child
MAXX    You Can Get It
MO-DO    Eins, zwei, policei
MO-DO    Super gut
MO-DO    Super gut (wunderschön mix)
MR. PRESIDENT    Up'n Away
ODYSSEY    Move Your Body
ODYSSEY    Riding on a Train 
P.M.C.   Show Me Love, Show Me the Way
PRINCE ITAL JOE Feat. MARKY MARK    United
SPARKS    When Do i Get to Sing "My Way"
TWO COWBOYS    Everybody Gonfi-gon 
URGENCY Featuring PATRICK HERNANDEZ   Born to be Alive '95
 
Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet! 

2 megjegyzés:

  1. Lehet hozzászólni..:) Nagyon jó a blog, és az írás. fogok rá reagálni is, jó hosszan..:)

    VálaszTörlés
  2. Jó olvasni ezekről a remek csapatokról ismét, de hallgatni még jobb őket újra és újra. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783