Legjobb disco zenék 80-as évek - Disco Top 20 sláger

Legjobb disco zenék – 80-as évek – disco Top 20 sláger
Legjobb disco zenék – 80-as évek – disco Top 20 sláger




Legjobb disco zenék 80-as évek összeállításában a top 20 disco slágerek kerülnek bemutatásra, amelyek a legnagyobb sikereket érték el. A válogatáskor több szempontot mérlegeltem. A döntő tényező a nemzetközi slágerlistás helyek, és a lemezeladások száma volt. A hallgató közönség soraiban aratott siker mára ezeket klasszikusokká tette.
Műfajilag – gyakorlati okokból – ezúttal nem szabtam meg éles határokat. Az alábbi disco slágerek 80-as évek idejéből, a hagyományos disco, az italo disco, vagy éppen az eurodisco stílusában jött létre. A klasszikus disco (lásd 70-es évek) ekkoriban kezdett átalakulni, s ezeket a zenéket ma már a dance-pop elnevezéssel is illetik, de akkoriban nem így hívták. Némelyik zeneszám pedig a szintipop stílusjegyeiből is átvett. A bemutatással időrendi sorrendben haladok, az évtized elejétől a vége felé tartva.







Disco zenék 80 as évek top 20 sláger



A legjobb disco zenék, disco slágerek 80 -as évek legsikeresebb darabjainak összegyűjtésekor voltak előadók, amelyek sokszor előkerültek az eredményeik miatt. Így alakult, hogy vannak olyan előadók, akik többször is szerepelnek a listában. Például Madonna, akinek a lemez eladásai olyan magasak voltak, hogy rengeteg zeneszáma került a toplisták élére, számos országban.




Régi disco zenék - Ryan Paris – Dolce Vita 1983



1982 -ben Pierluigi GiombiniGazebo javaslatára – komponált egy dalt a Dolce Vita film címére. Giombini jól haladt a zene megalkotásával, és Gazebo írt hozzá szöveget. Ryan Paris éppen új billentyűst keresett, amikor találkozott Giombinivel. Bár olaszul énekelt, utóbbi ösztönzésére ráállt az angolra, s végül elénekelte a Dolce Vita -t.
A zene végleges összeállítása pár nap alatt sikerült, később videoklip is készült hozzá, melyet Párizsban rögzítettek. A kislemez 1983 januárjában jelent meg, s rövidesen elindult hódító útjára. Abban az évben számos ország lemezlistáján jutott az első három hely valamelyikére. A Eurochart 100 -as listáján is elérte a csúcsot, valamint a brit listán az 5. helyezést, ahol italo disco zenéknek nem nagyon termett babér.




Righeira – Vamos a la playa 1983



A két olasz fiatalember – Stefano Rota és Stefano Righi – új művészneveket felvéve, 1981 ben hozták létre a Righeira nevű duójukat. Miután a Spencer-Hill filmek zenéiről is ismert La Bionda párossal találkoztak, együttműködésük csodás eredményeket hozott.
A Vamos a la playa című dalt spanyol nyelven énekelték, és a felejthetetlen dallam villámgyorsan meghódította az európai kontinenst. Mint ahogy írtam azitalo disco kezdeteit bemutató cikkemben, a kislemez számos ország slágerlistájának toplemezei közé kapaszkodott. Olaszországban hét hétig vezette a lemezlistát, de a belgáknál és a hollandoknál is ezüstérmes lett. A dal nyelvének hazájában a 6. helyet szerezte meg.




Disco slágerek 80-as évek Raf – Self Control 1984



Az olasz Raf épp egy kicsivel előbb jelent meg dalával, mint LauraBranigan amerikában, s mindkettő nagyon sikeres lett. Raf verziója a diszkósabb, és a két előadó azonos dala valóságos versenybe került a svájci listán. Végül az amerikai változat lett az év legsikeresebb lemeze eme országban, és az olasz előadó csak hazájában előzte meg.




A Self Control a hazai és svájci „aranyérmek” mellett, a németeknél 2. lett, a spanyoloknál 6., de a Eurochart -on is elérte a 4. helyet. A dalt egyébként Raf mellett Giancarlo Bigazzi és Steve Piccolo írta. A zeneszámot azóta többen és többféle stílusban feldolgozták, de mindegyik egy kicsit más lett.



Legjobb disco zenék 80-as évek



Sandy Marton – People from Ibiza 1984



A hosszú, szőke hajú, Zágrábból származó Sandy Marton – eredeti nevén Aleksandar Marton – a 80 -as évek egyik legismertebb olasz popsztárja volt. Neki több slágerlistás lemeze megjelent – amelyek közül kettő külföldön is befutott – de a People from Ibiza című második kislemezével érte el legnagyobb sikereit.
Ez a fülnek is kedves italo disco dal Olaszországban természetesen No 1. lett. De Németországban is csípték abban az évben, hiszen a hivatalos német listán a 10. helyig emelkedett. A német nyelvterületen – ahol felkapottvolt az italo disco – Svájcban a 7. és Ausztriában a 14. helyezést érte el. A norvégok még jobban bírták, ott 4. volt, és a holland és belga listákon is szerepelt.




Disco zenék 80 as évek - Madonna – Like a Virgin 1984



Madonnának ez volt az addigi legnagyobb sikere, 6 héten át vezette a Billboard listáját, és a legismertebb ausztrál lemezlistán is 5 héten át volt a topon. Ezt a dalt a kritikusok is elismerték, és Madonna a táncparketteket szintén meghódította, jó hosszú időre. A disco slágerek 80-as évek Amerikája későbbi sztárja lett.
A Billy Steinberg ötletéből származó dallal csak többedszeri próbálkozásra találtak rá az énekesnőre, aki maga is meglepődött a kislemez sikerén. Szerte a Földön számos országban jutott a top 10 -be, az USA ban, Új-Zélandon és Nagy Britanniában is aranylemez lett belőle.




Madonna – Material Girl 1984/1985



Ez a dal szerepelt az énekesnő 1984 -es albumán, és 1985 januárjában adták ki kislemezként. Az „anyag(ias) lány” bizonyos mértékig kifejezte Madonna akkori életérzését is. Ezt a zenét később több filmben is felhasználták, és anno nagy kereskedelmi siker lett.
A zenekritikusok véleménye elég megoszló volt akkoriban, mindenesetre a közönség eldöntötte a kérdést. Szinte alig „lépdelt lefele” előző kislemeze a listákon, és már emelkedett fel a Material Girl. Bár csak a US Dance listán ért fel a csúcsra, világszerte számos slágerlistán jutott a legjobbak közé.




Régi disco zenek - Baltimora – Tarzan Boy 1985



Erről a dalról már beszámoltam az 1985-ös italo disco zenéket bemutató cikkben. Az egyik első kedvencem volt, amikor érdekelni kezdett a zene, bár évekkel később ismertem meg. Sokáig nem is tudtam, hogy italo disco, annyira egyedi a hangzása. Mint a Tarzan regények nagy rajongója, könnyű volt megszeretni ezt a zeneszámot.
Igazából a Tarzan Boy már 1984 -ben megszületett, de csak a következő évben terjedt el. Azon kevés italo disco zenék sorát gyarapította, amelyek az angolszász országokban is sikert értek el. Számtalan országban lett első, illetve top 10 -es, a briteknél is bronzérmes, illetve később az amerikai Billboardon is messzire jutott.


80-as évek legsikeresebb diszkózenéi




Madonna – Into the Groove 1985




Az Into the Groove a Kétségbeesve keresem Susant című film zenéjéhez készült, bár a film albumán nem jelent meg. Ez az egyébként igen jó dal már nem csak kereskedelmileg volt sikeres, de a kritika is pozitívan fogadta. Sok-sok első helyezést kapott, Olaszországban például 11 héten át vezette a slágerlistát, de a briteknél is 4 hétig.



Régi disco slágerek 80-as évek Top



Samantha Fox – Touch Me (I Want Your Body) 1986



A londoni születésű hölgy, néhány év modellkedés után, a 20. életévéhez közeledve, ezzel a dallal indította zenei karrierjét. A Touch Me kislemezzel beletrafált a közönség igényébe, ugyanis világszerte meghozta számára a hírnevet.
A kissé erotikus hangvételű mű mind az öt kontinensen megtalálta az útját a rajongókhoz. Több országban ért fel a csúcsra, a svédeknél 8 héten át vezette a toplistát. A nagyok közül Billboard -on a 4. és a briteknél a 3. helyig kapaszkodott fel.




Stacey Q – Two of Hearts 1986



Az amerikai Stacey Q -nak a Two of Hearts volt a második kislemeze. Ez a dal mind a közönség, mind a zenekritikusok körében kedvező fogadtatásra talált. Kanadában meg sem állt az első helyig, és a Billboard -on is harmadik lett. Dél-Afrikában, Új-Zélandon és Ausztráliában is a top 10 -be jutott, de az európai listákon is jól szerepelt. Neki az osztrák Roxanne -hoz hasonlóan ezekben az években volt pár sikere, majd elhalványult a csillaga.




Legjobb disco zenék - Spagna – Easy Lady 1986



Az olasz Ivana Spagna – aki a Fun Fun együttes tagja volt – 1986 -tól szólókarrierbe kezdett, s fentebb említett angol énekes kollégájához hasonlóan, mindjárt beletenyerelt a sikerbe. 1986 nyarán az Easy Lady gyorsan meghódította a slágerlistákat.
Spagna első kislemeze az olasz és a spanyol listán is feljutott a csúcsra. Franciaországban – ahol a legjobb helyezése a 4. -es pozíció volt, 22 héten át tanyázott a slágerlistán. Olyan sokat adtak el belőle, hogy itt ezüstlemezzé vált.




Bananarama – Venus 1986



Az eredeti zeneszám is jó volt a Shocking Blue -tól, de a Bananarama feldolgozása szerintem a 80 -as évek egyik legjobb diszkózenéje. A rendkívül sikeres Stock Aitken Waterman producer trió először nem nagyon rajongott az ötletért, hogy a '69 -es dalból egy tánczenei verziót készítsenek. De a Bananarama három hölgytagja hitt a sikerben, és nekik lett igazuk.




Ez az ütős zene, amely méltán szerepel a 80-as évtized legjobb disco zenéi között, a kontinensen kívül nem csak Amerikát, de a Távol-keletet is meghódította. Sőt Dél-Afrikában, és Ausztráliában is első helyezett lett, és az USA -ban nem csak a Billboard -on. A Vénus világsikerét a zenei adókon gyakran játszott videoklipje is tovább növelte, és nem is tudták felülmúlni az azóta készült remixek.




Disco zenék 80 as évek slágerek - Mel & Kim – Respectable 1987



A brit Mel & Kim duóról már írtam a 80-asévek második felének diszkózenéjét bemutató cikkben. A Respectable című daluk 1987 elején jelent meg, és rengeteg országban vált sikeressé. A brit listán kívül a holland, sváci, ausztrál, új-zélandi, belga, német és finn listákon jutott fel az első helyig. De hogy mennyire világsiker volt, mutatja a dél-afrikai listán elért második, illetve a Billboard dance listáján elért első helyezés.




Spagna – Call Me 1987



Spagna -tól a Call Me azért is ismerős lehet sokaknak, mert egy régiműsorszignál, nevezetesen a Parabola címzenéje volt. A dalhoz videoklipet is forgattak az angliai Nottingham -ben és környékén. Ezt a kislemezét már Amerikában és Japánban is kiadták.
Franciaországban Spagna első lemezéhez hasonlóan eredményes volt, ezúttal 21 hétig szerepelt a lemezlistán, és szintén ezüstlemez lett. Ugyanúgy 4. volt itt, és még a svájci listán szerepelt hosszú időn át. Annak ellenére, hogy ezúttal nem voltak meg azok az első helyek, mint a legelső kislemeznél, ez vált az énekesnő legeredményesebb lemezévé. Még a brit listán is feljutott a 2. helyig, lásd: Italo disco 1987 -1989




Samantha Fox – Nothing's Gonna Stop Me Now 1987



A Nothing's Gonna Stop Me Now Samantha Fox második legsikeresebb kislemeze. Finnországban első, a norvég és olasz listán második helyezett lett. Míg a briteknél 8., az olaszoknál és németeknél a 6. helyig jutott. Számos helyen került Európában a top 10 közé, de a távolabbi kontinenseken nem ért el olyan eredményeket, mint az első dala.


80-as évek top disco





Legjobb disco zenék - Sabrina – Boys (Summertime Love) 1987



Az alig 19 éves olasz Sabrina dala a rádiókban és a tévékben is gyorsan meghódította a közönséget a kislemez és videoklip által. Azon kívül, hogy hazájában 2 hónapig vezette a slágerlistát, a briteknél is eljutott a 3. helyezésig, ami olasz előadóknak ritkán sikerül.
A franciáknál elérte az első pozíciót, és 25 hétig tartózkodott a lemezlistán. Itt, valamint a németeknél és a briteknél is aranylemez lett a Boys. A zeneszám ama tipikus 80 -as évekbeli disco hangzást képviselte, amely később teljesen eltűnt.



Legjobb disco zenék 80-as évek



Madonna – Who's That Girl 1987



A Who's That Girl az azonos című film dala volt, és jelölték legjobb eredeti filmdalként is a következő évi Golden Globe díjon. A latinos hangzású zeneszám alapja egy nap alatt készült el. Bár nem ez a dala került 50 év legnagyobb slágerei közé, az alkotást a zenei szakma is elismerte, és pozitív méltatásokat kapott megjelenésekor. 
Az 1987 júniusában kiadott kislemezzel Madonna lett az első előadó, aki 6 különböző dallal is az első helyig jutott az USA -ban. Talán mondani sem kell, hogy világszerte és egész Európában látványos eredményeket ért el. A briteknél például mindjárt a harmadik helyen nyitott, ahonnét az első pozícióba ugrott. Náluk ezüstlemez lett, de a franciáknál arany.




Kylie Minogue – Locomotion / The Loco-Motion 1987-1988



Nálam ez a numero 1. Kylie -tól, igazi pörgős diszkócsoda. Ezt a kislemezt kétszer adták ki, 1987 nyarán Ausztráliában, majd Új-Zélandon, Svédországban és Olaszországban, a következő évben pedig újraszerkesztve, világszerte. 




(Ez a videó verzió sokkal lagymatagabb, mint ami nekem megvolt audión.)
 
Hazájában, Ausztráliában nagy durranás volt, 7 hétig vezette a slágerlistát a Locomotion. A The Loco-Motion 1988 -ban pedig világszerte tarolt, és az ausztrál platinalemez stástusz mellett, a briteknél és az USA -ban is aranylemez minősítést ért el.




Régi disco zenék 80-as évek - Rick Astley – Never Gonna Give You Up 1987



Az 1987 elején megjelent dal mögött szintén a Stock Aitken Waterman producer trió állt, mint az előbb ismertetett dal újjászerkesztett változatánál. A fiatal angol énekesnek ez volt az első szóló kislemeze, amellyel 25 különböző ország lemezlistájának élére került.
A briteknél az ő lemezéből adták el a legtöbbet, és a következő évben a legjobb kislemeznek választották. A Billboard lemezlistáján 1988 -ban került az első helyre, és további ismert USA listákon ismételte meg a teljesítményt.




Kylie Minogue – I Should Be So Lucky 1987 – 1988



Amikor ezt a dalt rögzítették Angliában, Kylie csak annyi ideig tartózkodott ott, amíg befejezték, s máris repült vissza ausztrál honába. Ugyanis akkor még sorozatsztár volt. A zeneszám többnyire pozitív kritikákat kapott, s ezt alátámasztotta a vele járó kereskedelmi siker is, ma már a régi disco slágerek közé soroljuk.
Az I Should Be Sho Lucky 1987 év végén jelent meg. Hazájában 1988 januárjában adták ki, és a második legsikeresebb dalává vált, míg világszerte az első helyezések számában felülmúlta a fentebb bemutatott kislemezét. Kylie Minogue ezen énekével Amerikától Hongkongig meghódította a slágerlistákat, a németeknél és a briteknél is aranylemez lett.




Ha tetszett, oszd meg másokkal is!



A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2018.11.17. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783