ITALO DISCO 1987-1989 – ÉS AZÓTA

Italo Disco 1987-1989 - És azóta

Italo disco 1987-1989 – és azóta






Italo disco zenék 1987



      Az 1987-es évben már egyre erősebben érezhető volt a Chicago-i és Detroit-i zenei újhullámok hatása Európában. A house térhódítása átjutott az óceánon és befolyásolta a nyolcvanas évek második felének európai zenekultúráját.
    Akik néhány évtizede nézték a Magyar Televízió Parabola című műsorát, biztosan nem felejtették a kezdő szignált. A zene, amelyből a műsor elcsente a dallamot, nem más, mint Spagna 1987-es nagy slágere, a Call Me. A kislemez Japánban és az USA-ban is kiadásra került, így a Billboard tánc klub listáján a 13. helyet érte el. Franciaországban előző lemezéhez hasonlóan 4. és ezüstlemez, Írországban 3., Norvégiában 4., Németországban 10. és meglepetésre a brit listán 2. lett.




      A Max-Him zenéi közül az 1987-es Love Affair tetszett a legjobban. Ez egy erősen szintialapú dal, amely nem ért el különösebb sikert, számomra mégis erőteljes hatással bír a szintipopos dallama miatt.
    Mr. Zivago az olasz zeneszerző és énekes Massimo Rastrelli előadóneve volt. A Little Russian című ’87-es dala  a kisebb italo slágerek közé tartozott.
    A ’87-es év is jól folytatódott a Radiorama számára, az előző évi Aliens után a Yeti című daluk is közönségsiker lett, előbbi a Svájcban eljutott a 6. pozícióig. 
 







Italo disco zenék 1988-1989, a 80-as évek végén


 

   Tatjana-t (Tatjana Simić) már említettem az Eurodance ’95 cikkben. Ő horvát származású, de Hollandiában élő modell volt. 1988-ban a Chica Cubana című dala népszerű volt Európában, a holland listán a 11. és a német listán a 36. helyezett volt. Az év végén megjelenő, szintén italo stílusú Awaka Boy a 38. lett Hollandiában.

     A nyolcvanas évek második felében lassanként kialakult az átmenet egy gyorsabb, pörgősebb italostílus irányába. ’87-’89 között egyre több új előadónév jelent meg, akik már az italo disco – hi nrg hangzásában készítették lemezeiket. Aleph, Max Coveri, Atrium, Sophie, Coo Coo, Macho Gang, Chip Chip, Brian Ice, King Kong & D’Jungle Girls mind mind az eurobeat stílus előhírnökei voltak.
Az eurobeat zenék jó része „stúdiózene” volt, videoklipek ritkán készültek hozzájuk és egy-egy előadó számos művésznév alatt futott. A hi nrg ütemével és sebességével megspékelt italo disco, később eurobeat -tá alakult  és kedvező fogadtatásra lelt a Távol-Keleten, leginkább Japánban. Európában ellenben kevéssé támogatták, így megmaradt egyfajta underground irányzatnak. Erről a stílusról készítettem első weblapomat 2009-ben: Leggyorsabb Disco.










Italo disco zenék a 90-es, 2000-es, 2010-es években



     Az 1990-es években a régebbi italo előadók egy része -mint pl. Ken Laszlo, Elena Ferretti, Clara Moroni, Gino Caria – számos álnéven, rengeteg kislemezt jelentetett meg az eurobeat stílusában. Az újfajta elektronikus tánczenék – house, techno – elterjedése a hagyományos italo disco-t gyakorlatilag száműzte a zenei piacról. Az évtized végére aztán egyre inkább előtérbe került az új olasz hangzás, az italodance, amely már sokkal erőteljesebb, táncparkettre készülő muzsika.
     A 2000-es években az Internet világméretű elterjedésével, óriási méreteket öltött a nyolcvanas évek zenéje - köztük az italo disco – iránti nosztalgiahullám. Ennek eredményeképp rengeteg weboldal, fanclub és fórum alakult a stílus rajongóiból. Italo disco stílusban azóta is készülnek zenék, de igazán kiugró eredményeket néhány kivételtől eltekintve, nem érnek el. A lengyel Galaxy Hunter, a különleges spacesynth és italo disco lemezeivel  a 2000-es évek végén alaposan felkavarta az állóvizet. Az  ő zenéjükre
sokan felkapták  a fejüket, mert fenomenálisan jól sikerültek.


Galaxy Hunter - Running high kislemez 2010
Galaxy Hunter - Running high  2010


  Rajtuk kívül a görög 23rd Underpass tetszett, különösen a You'll Never Know (2009) c. daluk és az Antilles 2011-es lemeze, a Friendly Fire







 

A magyar Mflex a 2010-es évektől számos alkotását készítette a stílus hangzásában. A nem európai TQ – eredeti nevén Nadine Nguyen – énekesnő a Let's go to Tokyo című dallal robbant be 2012-13 -ban, amit számos további követett.

A 2010-es évek óta szebbnél-szebb videoklipekkel árasztják el a Youtube -ot, s más videomegosztókat új italo zenékkel. Ismét a bőség zavara érkezett. 

    Az 5 cikket összefoglalva elmondhatjuk, hogy az italo disco csúcskorszaka 1983-86 közé esett és termékenysége az 1982-1989 közötti időszakra tehető. Azonban mint oly sok hajdani sikerirányzat, ha nehezen észrevehetően is, de mindmáig jelen van, sőt reneszánszát éli.



Italo disco zenék 1987-1993 lista (válogatás):


50 & 50 BROTHERS    Red man    1987
AKI    Magic love    1987
ALAN BARRY    Ring the bell     1987
ALBERT ONE    Hopes and dreams    1986
ALEPH    I'm in danger    1987
AMADEUS LISZT    Win the race (instrumental)    1987   (synthpop - italo disco)
ANTONELLA    El diablo (extended version)    1987
ARYSTTA    Ti amo    1987   (synthpop - italo disco)
ATRIUM     Week-end    1987
ATTACK (feat. SISLEY FERRÉ)    Special love    1987
BALTIMORA    Call me in the heart of the night    1987
BALTIMORA    Key key karimba (children version)    1987
BRIAN ICE    Night girl    1987
CHIP CHIP    So close to Heaven    1987
CLOSED    Living in your eyes    1987
DANNY KEITH    Dreamer    1987
DAVID LYME    Bye bye mi amor    1987
DAYDREAM    Crazy    1987   (disco - italo disco)
DEL FARO    Bandiera la playa del sol    1987
DEN HARROW     Don't break my heart    1987
DE GAMA     Sexual fever    1987
DR. MARTINI    You are the love    1987
EDDY HUNTINGTON    Meet my friend    1987
EDDY HUNTINGTON    Up & down    1987
FLORENCE    Hey hey hey    1987
FRED VENTURA    Imagine    1987
FRED VENTURA    Night and day    1987
FUN FUN    Could this be love    1987
FUN FUN    Gimme some loving    1987
FUNNY TWINS    You & me    1987
GIPSY AND QUEEN    Brown sugar    1987
GREEN ICE    Gigolo    1987
HOT & COLD    Just gotta tell her    1987
KEN LASZLO    1,2,3,4,5,6,7,8    1987
KEN LASZLO    Glasses man    1987
KEN LASZLO    Let me try    1987
LARABELL    Up and down    1987
LATIN LOVER    Dr. Love    1987
LEE MARROW    Don't stop the music    1987
LEE YOUNG    Napoleon (Napolion)    1987
LENA    Run to me    1987
MARTINELLI    Summer lovers    1987
MATA-HARI    Mata Hari    1987
MAURO     Buona sera - ciao ciao     1987   (synthpop - italo disco)
MAX COVERI    Bye bye baby    1987
MAX COVERI    In the night (extended version)    1987
MAX HIM    Just a love affair    1987   (synthpop - italo disco)
MICHAEL FORTUNATI    Alleluia    1987   (synthpop - italo disco)
MICHAEL FORTUNATI    Into the night    1987
MICHAEL MCCLAY    Heart to heart    1987
MIKO MISSION    Toc toc toc    1987
Mito    Droid (remix 1987)    1987   (synthpop – italo disco)
MOZZART    Don't cry Roxanne    1987
MR. ME    I go down (sa sa sa)    1987
MR. ZIVAGO    Little russian    1987
NORMAN    Let's go to the beach    1987
ONE SYSTEM    Life is very short    1987
OXO    Keep on living    1987
PATROL    Gambler    1987
PAUL SHARADA    Vola    1987
PRIMERO    Oh que calor    1987   (synthpop - italo disco)
RADIORAMA    Aliens    1987
RADIORAMA    Fire    1987
RADIORAMA    So i know    1987
RADIORAMA    Warrior    1987
RADIORAMA    Yeti    1987
ROBY BENVENUTO    Gringo    1987
ROSS    Don't stop    1987
SABRINA     Boys    1987
SABRINA     Hot girl    1987
SANDY MARTON    Love synchronicity    1987
SHY ROSE    I cry for you    1987
SOPHIE    Same    1987
SPAGNA    Call me    1987   (disco - italo disco)
SPY 71    Take me... Mr. Love    1987
SQUASH GANG    Moving your hips    1987
TOM    Give me just a little time    1987
TOZZO    Shankle    1987
VANESSA    Be my lady    1987
VIVIEN VEE    Heartbeat    1987
ALAN BARRY    Tell me the reason    1988
ALBERT ONE    Freeboard    1988
ALBERT ONE    Matter of time    1988
ALEPH    Black out    1988
ALEPH    Big brother    1988
ALEPH    Check it up    1988
ALEPH    Just for love    1988
ANTONELLA    Supersonic level    1988
BABY'S GANG (& DENISE)    Disco maniac    1988
BABY'S GANG (& DENISE)    Let's dance in the music    1988
BRIAN ICE    Over again       1988
CHIP CHIP    Everything you love    1988
COO COO    Upside down    1988
COO COO    You can set me free (dance version)    1988
CRUISIN' GANG    Djobi djoba (Djoni djoba)    1988
CURACAO    You       1988
DAYDREAM    Baby baby    1988
DEN HARROW     Born to love (disco version)    1988
DEN HARROW     Waiting for the sun    1988
DEN HARROW     You have a way    1988
DEREK SIMON    Dance with me    1988
DODO DEE    Ciao ciao ciao (italo mix)    1988
DR. MONEY    Time after time (extended version)     1988
EDDY HUNTINGTON    Psyhical attraction     1988
FRED VENTURA    Lost in Paris    1988
FRED VENTURA    The years (extra special remix)    1988
HUMPHREY ROBERTSON    Love in your eyes    1988
ITALIAN BOYS    Midnight girl    1988
JENNY KEE    Hot love (lovely hearts mix)     1988
LENROY    Everytime    1988
MACHO GANG    Naughty boy    1988
MACHO GANG    Sahara    1988
MAURO     Lady Africa    1988   (synthpop - italo disco)
MICHAEL FORTUNATI    Let me down    1988
MISTER BLACK    Hold me tight    1988
MR. B    R.I.O. nights    1988
MR. FREAKY    One hour & one (instrumental version)    1988
MR. FREAKY    Out of me mind    1988
NEW ROMANCE    You're my first love (Head over heels)    1988   (synthpop - italo disco)
OSCAR    It's my life    1988
PATTY BROWN    New york city    1988
PRIMERO    Qué me pasa?    1988   (synthpop - italo disco)
RADIORAMA    ABCD    1988
RADIORAMA    Manitú    1988
ROSE    I wanna be your love    1988
SABRINA     All of me    1988   (disco - italo disco)
SABRINA     My chico    1988
SAVAGE    I'm loosing you    1988
SHIHO     Gypsy Queen    1988
SHY ROSE    Only men    1988
SILVER POZZOLI    Love is the best    1988
SPAGNA    Every girl and boy    1988
TATJANA    Chica cubana (mix version)    1988
TOM CAT    Black Jack    1988
VANESSA    Crazy for you    1988
BEAT BOYS    Space dream    1989   (spacesynth - italo disco)
BRIAN ICE    Walking away    1989
CHICASSS    Mañana    1989
CHIP CHIP    Close to me    1989
COCO M    Love & devotion (extended version)    1989
COMANCERO    Comanchero (remix '89)    1989
COUNTDOWN G.T.O.    Magic race    1989
COUNTDOWN G.T.O.    Rivalen der rennbahn (instrumental)    1989
DEN HARROW    Holiday night    1989
DEN HARROW     Take me back     1989
FRED VENTURA    One day    1989
FUN FUN    Give me love    1989
HELEN    I love you    1989
IF    Jealousy (extended version)    1989
KEN LASZLO    Everybody is dancing (instrumental version)    1989
KEN LASZLO    Everybody is dancing (vocal version)    1989
KEN LASZLO    Madame    1989
KING KONG & D'JUNGLE GIRLS    Don't let be misunderstood    1989
LOVE KILLS    I want to become    1989
MELA    Help me (full power mix)    1989   (dance - italo disco)
MICHAEL BEDFORD    Space boys    1989
MIKO MISSION    One step to heaven    1989
OSCAR    Japanese joy    1989
RADIORAMA    Body to body    1989
RADIORAMA    Macho man    1989
RADIORAMA    Silent movie    1989
RADIORAMA    Vampires (12" remix '89)    1989
SHY ROSE    You are my desire    1989
SOPHIE    Rapture    1989
SOPHIE    Soft time (extended version)    1989
SOPHIE    Tonite tonite    1989
SOPHIE    Face to face    1989
VINO MARTINO    Volare '89    1989
MARVIN    Tokyo girl    1990
SCOTCH    Delirio mind (power mix)    1990
SISLEY FERRÉ    For you (Miami remix)    1990
KEN LASZLO    Sha la la    1991
PAMELA    Saturday night    1991
SANTA CLAUS & D'JINGLE BELLS    How many times    1991
MR. ZIVAGO    Tell by your eyes    1992
PAMELA    Hoky toky    1992
RADIORAMA    Sugar sugar love (Verona mix)    1992
RADIORAMA    Aliens 2 (alieno mix)    1993
UN DISCO IN LATTINA    Always Coca-Cola    1993   (dance - italo disco)




Italo disco zenék ajánlatom a 2000-es évektől:

TIME TRAVELLERS    Back in time    2003   (trance - italo disco)
ANTILLES    You and me    2006   (synthpop – italo disco)
23rd UNDERPASS    You'll never know (extended version)    2009
23rd UNDERPASS    Sometimes    2009   (synthpop - italo disco)
VYCK VYO    Angelina (extended mix)    2009   (italodance - italo disco)
GALAXY HUNTER    Make you feel alright    2010   (synthpop – italo disco)
GALAXY HUNTER    My Cinderella    2010   (synthpop – italo disco)
GALAXY HUNTER    Running high    2010   (synthpop – italo disco)
GALAXY HUNTER    Stay late with me tonight    2010   (synthpop – italo disco)
ANTILLES    Friendly fire    2011   (synthpop - italo disco)
ANTILLES    Longing for the spring     2011
FUTURE BRAIN    Oo    2011
FUTURE BRAIN    Technodancing (Tana ma saan)    2012   (techno - italo disco)
JUNO GANG    Synthetica     2012   (synthpop – italo disco)
TQ    Let's go to Tokyo    2012
AUTOMAT 428   Silence is magic   2013
FOXBOX    To the beach (maxi version)    2013
DEAN CORPORATION     App me (italo dance mix)    2014
MODERN BOOTS    Tears of broken heart (extended)     2014
FRED VENTURA      The years (Go by)(Italoconnection remix)    2014
CASANOVA    Holiday   2014
VINCENZO SALVIA     Tramonto   2014
BOY BLUE    Hold me in your heart   2014
TQ feat. JOHN SAULI    Leave it all behind   2015
DEAN CORPORATION     A night in love (extended dance mix)   2015
LIMELIGHT   Remember my love   2015 

A.D. WHITE Ticket tonight 2017

NAOKY Gigolo 2017

VICTOR ARK Feat. GEORGE AARON Somebody 2018

ITALOVE Strangers In the night (remix 2018) 2018

 

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

4 megjegyzés:

  1. Köszi!nagyon jó volt olvasgatni!

    VálaszTörlés
  2. A legszebb évek,minden szombaton DISCO,micsoda zenék,bulik reggelig.Én a mai napig is ezeket a zenéket hallgatom,a nejemnek is ezek tetszenek.Sok szép emléket ébreszt mindkettőnkben,ilyen zenék hoztak őssze.Jó volt visszaemlékezni blogodat olvasva.KÖSZI ! - Barni ( Marosvásárhely)

    VálaszTörlés
  3. 2005 óta a nap 24 órájában Italo Disco klasszikusok, Eurodisco, Hi-NRG, SynthPop a Rádió Italo Disco Hungary kínálatában. www.italo-disco.hu

    VálaszTörlés
  4. Hello! Csak csatlakozni tudok. Klassz volt arról az időszakról olvasni, amely annak ellenére, hogy régóta van már internet, még mindig nagyon kevés magyar forrás van erről a műfajról. Pár éve valóban reneszánszát éli az italo disco és az is boldogsággal tölt el, hogy az MP3 világában még mindig CD-n jönnek ki. Szerintem bőven elég csak 2 sorozatot megemlítenem, a ZYX ITALO DISCO NEW GENERATION és a FROM RUSSIA WITH ITALO DISCO szériát (mindkettő a 8. résznél tart). Emellett ott van még a ZYX dupla cd sorozata (7", A/B oldalak, synthdisco stb.), az új előadók új nagylemezei (pl. Diamond Rain, TQ, Estimado, Systems In Blue stb.), viszont ami csúcs, a legtermékenyebb 80s italo előadók dupla albumai, eddig kiadatlan verziókkal (Greatest Hits And Remixes sorozat).

    Azt gondolom, nem 2 ember kedvéért indult meg ez a részben nosztalgia, részben a felélesztése, de leg. életben tartása ennek a csodálatos műfajnak. Mindenkinek nagyon szép napot kívánok. ITALO FOREVER!

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783