Pop rock zenék válogatás, 1989, 90-es évek és később

Pop Rock zenék 2. - Válogatás 1988 után

Pop rock zenék válogatás, 1989, 90-es évek és később



Pop Rock zenék 1989


        A pop rock zene történetében már bemutatott Belinda Carlisle 1989-ben a Leave A Light On című pop rock dallal érte el a legnagyobb sikert, amely ezüstlemez lett a brit szigeten. Ez a svédeknél arany Ausztráliában pedig platinalemez státuszt is elért, filmen, tévében is felhasználták a dalt. 
Több popdal után – amelyek szintén nagy számban elkeltek – továbbra is készültek vele népszerű pop rock zenék, mint pl. a Do You Feel Like I Feel ? 1991-ben. A ’90-es években aztán fokozatosan elszürkült, legalábbis a brit listán kívül inkább csak az ausztrál slágerlistán bukkant fel időnként.
     Mike Oldfield az Earth Moving című ’89-es albumon már nyolc különböző énekessel dolgozott. Innocent című dala, amelynek vokálját immár Anita Hegerland énekelte, lenyűgözött a dallamával. Ez Németországban 8. volt, és 2010 -ben a trance-dance feldolgozásokkal sikeres Groove Coverage verziója is szerepelt az osztrák és német listákon. 
A későbbi Mike Oldfield pop rock zenék, dalok közül a ’98-as Man In The Rain fogott meg leginkább, amelyet azonban csak a német slágerlistán láttam.

 


     Az A-Ha 1989-ben feldolgozta a Crying In The Rain dalt, amely a következő évben a hazai (norvég) elsőség mellett a brit lista 13. és a német 6. helyéig jutott, Franciaországban pedig ezüstlemezzé vált az eladások után.


Pop rock zenék 90-es évek

 
 

Pop rock sikerek a 90-es évek elején


     A brit Chesney Hawkes 1991-es The One And Only dala filmekben is szerepelt. A pop rock dal 5 héten át vezette a brit kislemezlistát és az ausztrál listán is első helyre ugrott valamint az amerikai Billboard –on a 10. helyezést érte el. A Nick Kershaw által írt dal eléggé népszerű volt akkoriban, még filmben is szerepelt.  
     
Sandra a 80-as évekbeli szintipop, majd disco sikerei után szélesítette stílusát és többek közt néhány pop rock -szerű dal is elkészült vele. Ilyen volt már 1990-es, azonos nevű albumáról a Paintings In Yellow, majd 1992 elején a Don’t Be Agressive. Megtalálhatóak benne a pop rock és a downtempo stílus jellegzetességei. A legjobb helyezéseit Norvégiában (7.), Finnországban (8.) és Németországban (17.) érte el. Ez volt az utolsó olyan kislemeze, amely sok ország lemezlistáján szerepelt jó helyen.
 

Pop rock dalok válogatás 1992 -1993 


    ’92-ben, a Danubius mellett fogható osztrák rádióadón, gyakran hallottam a Liverpool-i Lightning Seeds együttes rendkívül jellegzetes dallamú, The Life Of Riley című zeneszámát. Ez a 28. helyet érte el a brit listán, de később, amikor a BBC felhasználta futball programjához, tovább nőtt a népszerűsége.
     Ez évben gyakran játszották az angol Music TV Europe -on Kim Wilde dalát, a Love Is Holy-t. A dalt Kim Wilde-dal Amerikában rögzítették és a brit lista 16. helyén landolt. Az amerikai dalszerzők által írt dal elég sok országban szerepelt jól a lemezlistákon, Kim későbbi lemezei ennél mérsékeltebben voltak eredményesek, egy-kettőt leszámítva.



Kim Wilde - Love is holy kislemez 1992
Kim Wilde - Love is holy 1992


      Az amerikai Sophie B. Hawkins is a zeneileg oly emlékezetes 1992-es évben tűnt fel a Damn I Wish I Wash Your Lover című pop rock felvétellel. A dal a Billboard-on az 5. helyig jutott, Európában a brit listán a 14., de Norvégiában a 3. helyig és Ausztráliában is 7. helyezett volt.
    Az amerikai The Connels 1993-ban született dala, a ’74-’75, két év alatt nagy sikert ért el. 1995-ig Norvégiában és Svédországban első, a jelentősebb listák közül pedig Németországban a 7. és a brit listán a 14. helyet szerezte meg.




Pop Rock zenék válogatás 90-es és 2000-es évek


    A német Fool’s garden ’95-ben egy nagyon érdekes hangzású dallal állt elő, amely akár az ötvenes-hatvanas években is készülhetett volna. A Lemon Three kislemez a következő év elejére 5 ország listáján jutott a csúcsra, köztük Németországban és számos top 5-ös, vagy top 10-es eredményt ért el.
    Myléne Farmerrel 1995-ben egy borzasztóan jó dal készült, az XXL, amely Franciaországban első helyezett lett. Ekkor közel 3 év után érkezett új kislemezzel, mely kicsit más volt a többi, de a belgáknál is harmadik volt, valamint több országban jegyezték a népszerű dalok között.

 






     A 90-es évek vége felé a 70-es évek diszkó világában nagyon menő amerikai Blondie ismét visszatért a sikerekhez. A Maria című kislemez Nagy-Britanniában első, Németországban pedig 3. helyet ért. A No Exit is jó volt, de nem ért el ilyen eredményeket.
    2003-ban Nena és Kim Wilde közösen adták elő az Anyplace, Anywhere, Anytime című dalt, Nena németül, Kim Wilde angolul. Ausztriában és Hollandiában is első lett a dal, Németországban a 3. helyet csípte el.
A német Klee bandától a Zwei Herzen 2008-ban szintén bejött nekem, ez 29. helyezett volt hazájában.
  A pop rock zenékről  még sokat lehetne mesélni, de a két cikkben sikerült nagyjából összegyűjtenem az általam ismert és kedvelt dalokat, így nem is cséplem tovább a szót.

 



Pop rock zenék válogatás lista 1989-től


BELINDA CARLISLE    Leave a light on    1989
MIKE OLDFIELD    Earth moving    1989
MIKE OLDFIELD    Innocent    1989
A-HA    Crying in the rain    1990
SANDRA    Paintings in yellow    1990
BELINDA CARLISLE    Do you feel like i feel ?    1991
BELINDA CARLISLE    You're nothing without me    1991
CHESNEY HAWKES    The one and only    1991
KIM WILDE    Love is holy    1992
LIGHTNING SEEDS    Life of Riley    1992
SANDRA    Don't be agressive    1992    downtempo – pop rock
SANDRA    Your way to India    1992
SOPHIE B. HAWKINS    Damn I wish I wash your lover    1992
THE CONNELS    74-'75    1994
FOOL'S GARDEN    Lemon tree    1995
MYLÉNE FARMER    Vertige    1995
MYLÉNE FARMER    XXL    1995
SANDRA    Son of a time machine    1995    downtempop – pop rock
SANDRA    You are so beautiful    1995
BLONDIE    Maria    1998
MIKE OLDFIELD    Man in the rain    1998
BLONDIE    No exit    1999
A-HA    Minor Earth/Major sky    2000
ENIGMA    Modern crusaders    2000
NENA & KIM WILDE    Anyplace, anywhere, anytime    2003
GREGORIAN    Engel    2004
GREGORIAN    More    2004
GREGORIAN    The four horsemen    2004
COLDPLAY    Computer talk    2005
GREGORIAN    Lady in black    2006
GREGORIAN    Send me an angel    2006
KIM WILDE    Perfect girl    2006
KLEE    Zwei herzen    2008


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783