House zenék kialakulása, története 1987-1992

House zenék 1987-1992

House zenék kialakulása, története 1987-1992


A house zenék kialakulása, a 80-as évek 


     House zene. Ezt hallva teljesen más zene jutott eszünkbe a 80-as évek végén, a 90-es években, a 2000-es években és ma. Ugyanis a hangzás sokat változott. A house -nak számos alfaja jött létre, amelyek önálló stílusként is népszerűek lettek. A house zenék jellemzője a közepes tempó, a négynegyedes ütem és a bassline.
     Az első house zeneszámnak Frankie Knuckles alkotását, a First choice mix –et tartják. A dél-bronxi DJ ezt a Chicago-tól nyugatra eső Warehouse klubban hozta létre. Nagyjából ebben az időben a New York Paradise Garage-ban Larry Levan hasonló, de valamivel lassabb hangzást játszott, ebből eredt a későbbi garage house. A house eleinte a feketék körében volt népszerű, de a 80-as évek második felében nagyobb körökben kezdett terjedni.


     1987-ben Ibiza szigetének neves klubjaiban játszották a Chicagóból eltanult alapokat, amelyeket baleári dallamokkal vegyítettek. 1988-tól Nagy Britanniában egyre nagyobb tömegeket hódított meg, különösen a house hangzás acid ága, s ezáltal Európába is lassan  beköltözött.



House zenék és sikerek a 80-as évek végén

 
     Az 1987-es év nagy house sikere volt az Angliában két együttes által egy lemezre összeállt MARRS előadása, a Pump Of The Volume. A dal Anglián kívül a Billboard dance listáján, Costa Ricában, Hollandiában, Kanadában, Új-Zélandon ért el első helyezést és számos országban jutott a Top 10 közé.
A másik brit house siker a Bomb The Bass formáció 1988-as Beat Dis lemeze, amelyik a brit listán 2., a Billboard dance listáján pedig 1. helyezett volt.
 
 

Inner City house slágerek a 80-as években 

 
    A zeneszerző és producer Kevin Saunderson és Paris Grey által Detroitban alakult az Inner City nevű együttes. Az Inner City több house slágert alkotott a 80-as évek végén. A Big Fun – amelynek a Juan’s magic remixe súrolja a techno műfajt is – első volt a Billboard dance listáján és több európai országban került a Top 5-be.
     Tőlük a következő, szintén ’88-as szám volt a kedvencem, a Good Life. A dalt annak idején gyakran játszották a különböző rádióállomások, és remek helyezéseket ért el (Billboard dance lista 1., Egyesült Királyság 4., Németország 2.). 1989-ben még volt 2-3 slágerük, majd kissé más stílusban folytatták.  




House zenék története – slágerek a 80-as évek végén


     A politikai és környezetvédelmi témákat is feszegető It’s Alright először a Pet Shop Boys albumán jelent meg 1988-ban, majd ’89-ben önálló kislemezen. A house stílusban elkészült felvétel 5. volt a brit, 2. az ír, 3. a német és 6. a francia listán.
     Az olasz 49Ers nevű dance-house duóról már szót ejtettem Az eurodance kezdetei cikkben. Ők a Touch me című 1989-ben és 1990-ben kiadott house dallal a Billboard és a kanadai dance listán is elsők voltak. A dal népszerűnek bizonyult az egész bolygón, számos Top 10-es helyezéssel.

     Bár akkoriban még nem volt progressive house, a hangzásának némely jelei több zeneszámban fellelhetők. A Chicago-i Lil’ Louis house producer nevéhez fűződő French Kiss 1989-ben Amerikában és Európában is sláger lett. Ebben a különleges műben a zene egészen lelassul menet közben, majd fokozatosan újra felgyorsul. Németországban arany, Franciaországban ezüstlemez lett, Hollandiában és a Billboard dance listáján pedig első helyezett. A brit, a svájci és a német listán második volt.
    Első magnókazettámon rögzítettem a felejthetetlen szaxofon dallamú Infinity-t, amely az angol muzsikus, Guru Josh alkotása. Ezt a nagyszerű zeneszámot akkor nem tudtam stílusban besorolni, ami nem csoda, hiszen nemcsak egy műfaj jellegzetességeit viseli magán. 
Bár alapvetően house, a különböző remixeit figyelembe véve, az acid és még a szintipop területét is érinti. 1989-ben jelent meg, és 1990-re Németországban 2. és aranylemez lett, Spanyolországban 1., Hollandiában 3., Svájcban és Ausztráliában 4., a brit listán, Norvégiában és Ausztriában 5.





   


House zenék a 90-es évek elején

 
   1991-ben az olasz Anticappella a 2√231 című lemezével bukkant fel, amely kisebb sláger volt, az angol Cola Boy pedig a 7 Ways To Love című, üdítő hangzású house dallal került a brit lemezlista 8. helyére. A brit New Atlantic duó pánsípos hangzású I Know dala a 12. helyet érte el. Ez a dal egyébként az USA -ban is jól szerepelt a Billboard dance listáján.
    A zambiai származású, zimbabwei Rozalla az Everybody’s Free című dallal az egész világon számos Top 10-es helyezést tudhatott a magáénak. A 90-es évek elején a house zenék két szélső vonulata, a kemény hard house, valamint a lágy deep house, még csak előkészülőben volt, a megszokott stílus pedig keveredett a kor divatos hangzásaival.
 

House slágerek a 90-es évek elején

 
    1992-ből a Gat DecorPassion videoklipje és Félix került a videokazettámra a house zenék közül. A brit DJ és producer Félix szerzeménye, a Don’t You Want Me jókora house sláger lett. Első hely Olaszországban, Finnországban, Spanyolországban, Svájcban és a Billboard dance listáján, második Belgiumban és Németországban (itt aranylemez is) és harmadik Hollandiában - hogy csak a legjobbakat említsem.
    Számomra emlékezetes még az angol Sunscreem, amely a Love U More (23.) és a Perfect Motion (18.) dalokkal szerepelt a brit listán, és a Love u more a Billboard –on is felkapaszkodott a 30. helyig Amerikában.
     S végül következzék a holland DJ és producer Jaydee, akinek Plastic Dreams című, vérbeli house zenéje a műfaj nagy klasszikusa. A jazz-es hangzású instrumentális dal az amerikai Billboard dance listáin volt első, és ott nagyon népszerű.


Folytatás: House zenék 2. - 1993-2000


Kapcsolódó cikk:  Latin House, avagy Latino House - Latinos ritmusok, house ütemek
                          


House zenék 1987-1992 lista (válogatás)


M.A.R.S.S.    Pump Of the Volume    1987
BOMB THE BASS    Beat Dis     1988
GINO LATINO    Yo    1988
INNER CITY    Big Fun    1988
INNER CITY    Good Life    1988
JACK 'N' CHILL    Beatin the Heat    1988
JOE SMOOTH    Promised Land    1988
KRAZE    The Party    1988
PET SHOP BOYS    It's Alright    1988
ROYAL HOUSE    Can You Party    1988
49 ERS    Die walküre (remix)    1989
49 ERS    How Longer    1989
49 ERS    Touch Me    1989
BLACK BOX    Ride on Time    1989
C.C. CATCH    Feels like Heaven    1989
DERRICK MAY (R-TYME)    R-theme (club dub mix)    1989
GURU JOSH    Infinity    1989
HONESTY 69    Rich in Paradise    1989
LIL' LOUIS    French Kiss (original mix)    1989
MYSTERIOUS ART    Das Omen (vogue mix)    1989
THE SHAMEN    Omega Amigo    1989
2 STATIC    Boy I'll House Ya    1990
49 ERS    Shadows (remix)    1990
AWESOME 3    Hard Up    1990
BASS BUMPERS    Can't Stop Dancing (remix)    1990
BLACK BOX    Strike it Up    1990
CRAZY EDDIE & Q.Q. FREESTYLE    Nena de Ibiza (vocal mix)    1990
DAVID LYME (DAVID LIME)    Perestroika    1990
DON PABLO'S ANIMALS    Pablo's Groove    1990
ECSTASY    This is My House    1990
JINNY    I Need Your Love    1990
NOVECENTO    I Need Love    1990
SECCHI Feat. ORLANDO JOHNSON    I Say Yeah    1990
TECHNOTRONIC    Get Up (j-wave mix)    1990
THE BREAK BOYS    My House is Your House    1990
THE GRID    A Beat Called Love    1990
T-RAM    Jump to It    1990
ALTERN 8    Infiltrate    1991
ANTICAPPELLA    2√231    1991
CLIVILLÉS & COLE    A Deeper Love    1991
COLA BOY    7 Ways to Love      1991
CONTROL    Dance With Me (I'm Your Ecstasy)    1991
DISCO BROTHERS Present NU-LUV    Is This a Dream    1991
FICTION    Music is Music    1991
K-KLASS    Rhythm is a Mystery    1991
KLF    The Dogg Bite Mix    1991
LOVE DECADE      Dream On (Is This a Dream)     1991
LOVE REVOLUTION    Give it to Me Baby    1991
MISS NICKY TRACK    Sweet Sensation    1991
NEW ATLANTIC    I Know    1991
ROZALLA    Everybody's Free (To feel good)    1991
SUENO LATINO   La Puerta Del Sol (Magia Mix)   1991
THE KLF    America: What Time is Love    1991
THE MIXMASTER    In the Mix (Fast Eddie mix)    1991
UTAH SAINTS    What Can You Do For Me    1991
2 FOR JOY    Gonna Give You My Love    1992
2 UNLIMITED    Throw the Groove Down    1992
BASS BUMPERS    The Music's Got Me    1992
BASSHEADS    Back to the Old School    1992
DANCE 2 TRANCE    Sit Together    1992
FARGETTA    The Music is Movin'    1992
FELIX    Don't You Want Me    1992
FELIX    It Will Make Me Crazy (mmmm mix)    1992
FIRST CONTACT    I Call Upon    1992
GAT DECOR    Passion     1992
GLAM     Hell's Party    1992
HOUSE OF USHER    Shades    1992
JAYDEE    Plastic Dreams      1992
LEILA K.    Open Sesame (Long Version)    1992
LOVE DECADE      I Feel You    1992
MARVIN GARDENS    My Body and Soul    1992
NIGHTCRAWLERS    Push the Feeling On    1992
PHENOMANIA    Strings Of Love (remix)    1992
REALITY    Feel It    1992
SPACE MASTER    I Need You    1992
SUNSCREEM    Love U More    1992
SUNSCREEM    Perfect Motion    1992
THE BELOVED    Sweet Harmony (Live the Dream Mix)    1992
THE VISIONS OF SHIVA    Perfect Day    1992
U2    Ever Better Than the Real Thing    1992
WORLD PARTY II    Forget-it!    1992
XL RHYTHM    Brothers & Sisters    1992



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

1 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783