Techno zenék éve 1992 slágerek, lista

Techno Zenék 4. - '92 a techno éve

Techno zenék éve 1992 slágerek, lista



Techno zenék éve 1992



      Techno zenék éve 1992. Ez volt az az év, amelyben a techno kitörve a rétegzenék közül, meghódítva a diszkókat és az otthoni lemezjátszókat is, igazán népszerűvé vált.


Techno slágerek 1992


     U96  Das Boot –jának hard változatait már említettem a Kemény techno zenékről szóló cikkben. A hamburgi születésű Alex Christensen – aki mellesleg DJ-ként, és producerként is tevékenykedett a zeneszerzés mellett – kétségkívül nagyot alkotott az 1981-es sorozat zenéjének feldolgozásával. Az 1991 decemberében kiadott Das Boot volt az első olyan techno zene, amely több országban érte el a No 1. pozíciót. ’92 elején a rádióban valamelyik lemezlistát játszották, s ott hallottam először. 
Bizonyára nagy szerepe volt abban, hogy a techno zenék immár a szélesebb tömegek érdeklődésére is igényt tartottak. 1992-ben Ausztriában, Németországban, Svájcban és Norvégiában is elérte a csúcsot. És miközben Hollandiában 4., Svédországban pedig 5. volt, számos más listán jutott a Top 10-be. Az azonos című album szintén szépen fogyott, a klasszikus techno egyik mintapéldánya.


U96 - Das boot album 1992
U96 - Das boot album

     A 2 Unlimited folytatva első sikerét, egy bődületesen jól eltalált techno zenével örvendeztette meg a rajongókat. A Twilight zone aranylemez lett Hollandiában, s ugyanitt, valamint a kanadai dance listán 1. helyezett. Írországban és az Egyesült királyságban 2., Spanyolországban 3., de Amerikában a Billboardon is megszerezte a 49. helyet, s ugyanez a dance listáján 5. lett.
     Februárban megjelent első albumuk is a Get Ready!, amely Amerikában aranylemez státust ért el. A duó technodance szerű zenéket készített ez évben, majd teljesen átállt az 1993-tól egyre népszerűbbé váló eurodance stílusra.
     Az előző részben bemutatott Praga Khan feat. Jade 4 U –tól az Injected With A Poison valami eszméletlenül jó techno zene, őrületesen jó pörgése van, ettől még a halottak is felkelnek! Áprilisban a brit lista 16. helyéig kúszott, s Japánban is kiválóan szerepelt.







Népszerű techno zenék 1992


     A Synthesis - Lets Get Together volt az egyik zeneszám amit elcsíptem a Danubius Rádióban a nyár elején, amikor techno zenékre vadásztam kevés eredménnyel.
   A Technostar Németországban kiadott lemezésről a Telstar –t sikerült rögzítenem a tinédzser kívánságműsorban. Ez egy tipikus, géphangokkal kezdődő, robosztus techno zene volt, amely azonnal elvarázsolt.
     Az angol Messiah duónak a Temple Of Dreams kislemeze júliusra a brit lista 20. helyéig jutott.
     U96 újabb feldolgozása a Come 2gether a minimal techno jellegzetességeit viselte magán.
     Az amerikai Moby több elektronikus tánczenei stílusban is döngetett a ’90-es évek elején, a Next Is The E című dala a techno zenébe sorolandó és 8. volt a Billboard tánczenei listáján.


    Chimo Bayo akinek első slágerét lásd szintén a kemény techno zenéknél mutattam be, a Quimica és a Bomba c. kislemezekkel ott folytatta a technomuzsikák gyártását, ahol abbahagyta, és ez Európán kívül különösen Japánban volt nyerő.
     Dr. Devious pedig, akinek videokazettán is megjelentek a művei – s ebből az angol Music TV is többször játszott a Party Zone-ban – nem más volt, mint Guru Josh.
    Kevesen tudják, hogy a The Immortals – amely csapatnál az előző részben bemutatott Oliver Adams és Praga Khan is közreműködött – már 1992-ben megjelentette a Mortal Kombat –ot. Ez a totális, csattanós technozene – amely később az azonos című film zenéjéül is szolgált – azóta is a legütősebb és legmegunhatatlanabb technobeat-ek egyike.
    A Michiel van der Kuy közreműködésével is működő L.A. Style kislemeze, az I’m raving egy nagyon jó ritmusú, belevaló techno zene lett, klubsláger is volt ’92-’93-ban. Sokáig vadásztam a videoklipjére, míg végre rögzíteni tudtam.







     A többi ’92-es techno egy részét a fentebb már említett kemény technóról szóló cikkben, és a breakbeat-techno keverék zenéknél mutatom be.

Folytatás: Techno Zenék 5.




1992 techno zenék lista

(válogatás csak tisztán techno zenékből)

2 UNLIMITED    Contrast
2 UNLIMITED    Twilight Zone
APHEX TWIN    Metapharstic
80 AUM    Stronger than Steel (remix)
BASS 305    Techno Bass (eurobass mix)
BIT-MAX   Rave Party
B.N.L.    Electrica Salsa '92
CARDENIA    Toccata
CASSEOPAYA    Themes
CHIMO BAYO    Bombas
CHIMO BAYO    Quimica
DJ DICK    No Chill out Necessary
DJ HELL    My Definition of House Music (Resistance D remix)
DR. DEVIOUS    Cyberdream part EX
DR. DEVIOUS    Cyberdream (single mix)
DREAM FREQUENCY    Satisfaction 
ELECTROSET    How Does it Feel
ENERGIJA    Kosmonaut (The return of Krikalov)
ENGIN-EER Feat. POND    Spiel mir das lied vom tod
EON    Basket Case (black coat mix)
EON    Fear
EQ    True Devotion
ERETIKA    Sacro Cosmo
FORMAT 2    Beckless
FRANKIE DE WULF    Beyond the B-sides (magic orchestra remix)
GENLOG    Mock Moon
GOLDEN GIRLS    Kinetic
KODE IV    Accelerate
L.A. STYLE    Everybody Dance
L.A. STYLE    I'm Raving
L.A. STYLE    James Dad is Brown
L.A. Style   So Help me God
L.A. STYLE    Toys (Use it)
MASTER TECHNO    My noise
MAXIMIZOR    Can't Undo This!!
MEMBERS OF MAYDAY    Mayday Anthem
MESSIAH    Temple of Dreams
MESSIAH    There is no Law (hard mix)
METROPOLIS    Metropolis
MICROBOTS    The Age
MISTERIA    Who Killed JFK
MOBY    Next is the E
NACHO DIVISION    Controla
NAPOLEON    Fortuna
NEWTON    Feel It
NEWTON    One Time
OBSCURE FM    Michael Jackson is in Heaven Now!
ORBITAL    Speed Freak (Moby remix)
ORION    Star Trek
PHANTOM    The Abyss
PLEXUS    Auto Shutter
PRAGA KHAN Feat. JADE 4U    Injected with a Poison
PRAGA KHAN      Rave Alert
RAMIREZ & PIZARRO    Hablando (acordeon Mix)
SAMPLISTIC    Theme from Terminator II
SEQUENCIAL    Big Boom!
SIL   Blue Oster
SLOTMACHINE Vs. GEMINI 7    Popcorn
SYNTHESIS      Let's get together
T-BIRDS    The Radetzky house march
TECHNO BEAT   Morphina Toxica
TECHNO COP    Axel F. (u boot mix)
TECHNOSTAR    Shockwaves (The cosmic dance)
TECHNOSTAR    Telstar
THE CREATOR    The creator
THE FEETLICKERS    De stuk gedanste schoentjes
THE FUTURE SOUND OF LONDON    Expander (remix)
THE IMMORTALS     Mortal Kombat
THE PULP    Metal Techno
TIME TO TIME    Omnibus
TIME WARP   Pigs on E
TOMAKA TOSCH    Crazy Rave
TOTAL GROOVE    Rave 92
TOXIC TWO     Rave Generator
TRIDIMENSIONAL    Vamonos! (techno version)
T-SERIES    Hasta la vista
TWO PIECES    Magic bells
U96    220 Bpm
U96    Das Boot
U96    Der kommandant
U96    Sonar Sequences
U96    The Rainbow Factor
U96    War of the Worlds
VAINQUEUR    Lyot (Maurizio mix)
WESTBAM    Drop the Bomb
WESTBAM Featuring MARUSHA    The Mayday Anthem
X-ORGASMIC   Deliver Us from Evil 



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783