Eurodance zene 1992 – A Snap! és Dr. Alban mindenki lenyom

Eurodance \'92 - A Snap! és Dr. Alban mindenkit lenyom

Eurodance zene 1992 – A Snap! és Dr. Alban mindenkit lenyom




1992-ben lassanként kezdett előretörni az előző cikkben bemutatott eurodance. Akkoriban a Music TV Europe-on és a Danubius rádióban tudtam hétről-hétre figyelemmel kísérni az eseményeket.



Eurodance zenék 1992 tavaszán


Az angol Music TV-n napközben majd mindig ugyanazok a dalok pörögtek. Az egyik legtöbbet játszott dal volt a Please Don’t Go az olasz együttestől, a Double You-tól. Már januárban kiadták és fokozatosan lépdelt fel a slágerlistákon olyannyira, hogy a világ számos részén, Európa mellett Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsiában is több helyen arany és platinalemez lett. Ez a dance feldolgozás felkapottá vált, Belgiumban és Hollandiában az első helyig ért.



Áprilisban jelent meg Sandra 1992-es második kislemeze az I Need Love. Ez az egyik kedvenc zeneszámom ebből az évből, a videoklipjét nagyon kedvelem. A közönség sajnos nem fordított rá túl sok figyelmet, így nem került fel a listákra.




Snap! sláger 1992 Rhythm is a dancer


1992 április 20-án piacra dobták a „legdancesebb” lemezt, a Rhythm Is A Dancer-t. A Snap! a legütősebb eurodanceslágerek egyikét alkotta meg, amelynek dübörgő ritmusaira milliók táncoltak szerte a világ klubjaiban. A dance ritmusát olyan jól eltalálták, hogy Európa diszkóiban a legtöbbet kért és játszott zeneszám volt.

Öt országban arany és két országban platinalemez minősítést kapott az eladott példányszámok után. Amellett, hogy 10 (!) európai országban jutott fel a csúcsra, a kanadai dance listán és az amerikai dance klub listán is első, a Billboard Hot 100-on pedig az ötödik lett.




 




Dr. Alban sláger It’s my life


Május elsején jött Dr. Alban és az It’s My Life. Sokak számára emlékezetes lehet, ugyanis amennyien kedvelték, annyian unták már később, ugyanis innentől kezdve év végéig, sőt utána is folyton ezt kérték a diszkókban. Németországban minden idők legkelendőbb dancefloor slágerévé vált.

Az említett országban, Olaszországban, Belgiumban, Ausztriában, Svédországban és a Eurochart –on első helyezést, a brit listán második, az amerikai Billboard dance listáján pedig harmadik helyezést ért el. Nagy szerepe volt abban, hogy az eurodance stílus az első számú kedvenccé váljon az európai diszkókban, és persze Amerikában is ott hagyta nyomát „versenytársával”, a Snap! csapatával egyetemben.




Dr. Alban It’s my life lemez
Dr. Alban - It's my life 1992 borítókép
 



Eurodance zenék 1992 nyarán


A Double You második kislemezét a We All Need Love-t, turnéjuk során rögzítették júniusban. Ez a dal, ha nem is érte el az első lemez sikerét, szintén előkelő helyeken tanyázott a lemezlistákon.

A belga project, az AB Logic kislemeze, a The Hitman a Billboard-on 60., az amerikai dance listán 20., de Ausztriában a 8. helyre tornászta fel magát. A másik ’92-es kislemeze a Get Up a 15. helyig jutott az említett dance listán.

Az előző eurodance cikkben már említett, népzenei diszkót játszó Edelweiss évekkel első slágere után újra reflektorfénybe került. A Starship Edelweiss (Raumship Edelweiss) című bolondos, a Star Trek sorozatot parodizáló klipjük azóta is emlékezetes. Ausztriában természetesen elérte az első pozíciót, de Németországban is a hetedikig jutott. Wonderful World Of Edelweiss c. albumuk egy nagyon jó dallamos, ritmusos lemez, jódlizene az eurodance köntösében. Sikereiket mindössze az árnyékolta be, hogy egyik tagjuk öngyilkos lett.


 


Kylie Minogue-ra utoljára a What Kind Of Fool c. videoklipben figyeltem. Nagy sikert nem ért el, aztán a hölgy el is tűnt érdeklődési körömből, mert a későbbi (2000-es években készült) zenéi már nem jönnek be nekem.

Augusztusban érkezett az East 17 és egy dübörgő-pörgő-robogó eurodance, a House Of Love. A jól elkészített, ütős zenét a legtöbb európai országban felkapták, s míg otthon Angliában a tizedik helyig jutott, Németországban a hatodik, sőt, Svédországban az első helyig menetelt.



Eurodance slágerek 1992 őszén


Egy újabb angol együttes, az Undercover egy nagyon dallamos, jól táncolható dance felvétellel, a Baker Street c. feldolgozással lopózott be a tánczene kedvelőinek körébe. Az ősz elején Németországban, Angliában, Hollandiában és Svájcban is a második helyre toppant. Következő daluk, a Never Let Her Slip Away az ötödik helyig kapaszkodott a brit listán novemberben.
A brit En-Rage a Run To You c. feldolgozással jutott be több európai országban a Top 20-ba, hazájában pedig a harmadik helyen landolt.

A More And More c. zeneszámot ’92 októberében rögzítettem a Danubius tinédzser kívánságműsorában. A német Captain Hollywood Project már július 29-én kiadta ezt a dalt, de a legtöbb helyen csak az év végén és a következő év elején fedezték fel. A különös, mély hangzású, lassabb eurodance, amit ez az együttes játszott, sokak kedvencévé tette. Számos országban került a Top 5-be, s amellett, hogy hazájában első, a Billboard-on a 17. pozícióig nyomult (tánc klublistán 3.), ami egy eurodance zeneszámtól dicséretes.





  

Év végére Madonna a Deeper And Deeper c. dance felvétellel került előtérbe, amellyel Amerikában és Európában egyaránt jó helyezéseket ért el. Végül megemlítem a Superfly nevű formációt, amely egy feldolgozással, a Fly Robin Fly című jazzdance –es beütésű eurodance dallal bukkant fel.



Folytatás: Eurodance '93



Eurodance zenék 1992 lista (válogatás)


AB LOGIC    The Hitman
ACE OF BASE    Happy Nation
ACE OF BASE    Young And Proud
BAD BOYS BLUE    Save Your Love
CAPTAIN HOLLYWOOD PROJECT    More And More
CARDENIA    Living On Video
DOUBLE YOU    Please Don't Go
DOUBLE YOU    We All need Love
DOUBLE YOU    Who's Fooling Who
DR. ALBAN    It's My Life
EAST 17    House of Love
EDELWEISS    Beam Me Up
EDELWEISS    Dancin' White Horses
EDELWEISS    Forest
EDELWEISS    Planet Edelweiss
EDELWEISS    Raumschiff Edelweiss
EDELWEISS    Ski Instructor
EDELWEISS    Yodel Selector
EN-RAGE    Run to you
ESKIMOS & EGYPT     Fall From Grace
KATE PROJECT    Wuthering Eights
KYLIE MINOGUE    What Kind of Fool
MADONNA    Deeper And Deeper
MELODIE MC    Take Me Away
NETZWERK    Send Me An Angel
SANDRA    I Need Love
SNAP!    Rhythm is a Dancer
SONIA DAVIS    Bette Davis Eyes
SUPERFLY    Fly Robin Fly
SWING Feat. DR. ALBAN    Sweet Dreams
THE YA YA'S    Daddy Cool
TNT PARTY ZONE    No Tengo Dinero '92 (remix)
TWENTY 4 SEVEN   It Could Have Been You (DJ Nixxa R-extended)
UNDERCOVER    Baker Street
UNDERCOVER    Never Let Her Slip Away
UTAH SAINTS    Trance Atlantic Glide


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

2 megjegyzés:

  1. A tinikívánságműsor volt a legjobb :)! Bár én már csak '95 körül fedeztem fel, ha a legújabb dance-slágereket akartad megszerezni, akkor innen aztán meg is lehetett.
    Érdekes, hogy a retrobulikban Dr. Albantól nem az It's my life, hanem a Sing Hallelujah megy rendszeresen, de soha egy másik száma sem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a tinédzserkívánságműsorból óriási mennyiségű számot rögzítettem kazettára én is. Az biztosan a DJ-k személyétől függ, mit játszanak a retrobulikban. Rengeteg dal van, amely nem volt hivatalosan sláger, mégis nagyon népszerű volt. Azt mindig is utáltam ha egy adott előadótól, akinek több száma van, mindig csak egyet vesznek elő.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783