2012. január 12., csütörtök

BAD BOYS BLUE

Bad Boys Blue
 Bad Boys Blue együttes




A BAD BOYS BLUE EGYÜTTES MEGALAKULÁSA



Amikor elkezdtem számokat rögzíteni magnókazettákra, az első években a legtöbb
zeneszámot a Bad Boys Blue –tól rögzítettem. Ugyanis elég termékenyek voltak és
akkoriban még (kilencvenes évek eleje) sok dalukat játszották. Ez az együttes a
nyolcvanas évekbeli sikerei után, a kilencvenes években is nagyon jó zenéket alko-
tott, haladt a korral hagzásban is. Éppen ezért számomra kicsit érthetetlen, miért
csökkent irántuk az érdeklődés, legalábbis a slágerlistákat figyelembe véve.
A Bad Boys Blue-t 1984-ben Németországban Tony Hendrik producer és a szövegíró
felesége Karin Van Haaren alapította.Az eredeti tagok: John (Edward) McIerney és
Trevor (Oliver) Taylor brit, valamint Andrew (Freddie) Thomas amerikai. Első pró-
bálkozásuk, a Love In My Car nem volt túl sikeres a listákat tekintve, bár a klubok
és diszkók játszották. Ezen a lemezen még Andrew volt a vezető énekes.



BAD BOYS BLUE SLÁGEREK A 80-AS ÉVEKBEN 


A következő kislemezen – amit ’85 tavaszán adtak ki, már Trevor énekelt, és a
You’re a Woman nagy sláger lett Európában. Mindmáig ez az egyik legtöbbet ját-
szott dal a Bad Boys Blue-tól, a rádióállomásokon és máshol. Megjelent első albumuk,
a Hot girls – Bad boys kellemes, dallamos disco hagzással. A kislemezre is kiírt
Pretty Young Girl szintén jól szerepelt a lemezlistákon.
1986-ban egy újabb dallamos zene következett, a Kisses And Tears, amely különösen
Németországban és Svájcban volt népszerű.A másik sikeres dal az I Wanna Hear Your
Heartbeat
volt. Ennek a dallamát sem felejtem, egy vasárnap délután rögzítettem és
olyan „vasárnap délutáni” szép, nosztalgikus hangzása van. Egyben a második
album is megjelent Heartbeat címmel.


  


A következő évből a Gimme gimme your lovin és a Come back and stay emelkedik
ki. Utóbbi dalnál John volt a vezető énekes és női vokált is tartalmazott Lyane Leigh
személyében. Németországban a 18. –ik lett, és júniusban kiadták a harmadik albumot
is Love is no Crime címmel.
1988-ban piacra dobták a Don’t Walk Away Suzanne és a Lovers In The Sand kisleme-
zeket.Az új albumon ( My Blue World) már csak két dalt énekelt Trevor, a többit John.
Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy Trevor elhagyta a Bad Boys Blue-t. Ebben
az évben jelent meg az általam egyik legjobban kedvelt szintipop daluk A World Without
You
,
(17. lett). Még ez évben kiadtak egy válogatásalbumot és egy újabb kislemezt,
a Hungry For Love –t, amely Németországban 26., Finnországban pedig 6. –ik lett.
Ez utóbbi remixváltozatokban is megjelent ’89-ben.
Új tag érkezett az együtteshez Trevor Bannister személyében. Két újabb szintisláger
következett az új évben, a Lady In Black és a Train To Nowhere. Ezek a szenvedélyes
számok nagyban közrejátszottak abban, hogy a Bad Boys Blue zenéit gyorsan megked-
veltem. Előbbi 17. –ik, míg utóbbi 27. –ik lett a német listán, de például Finnországban
magasabb helyezéseket értek el. Két album jelent meg, a The 5th és a Super 20, az
előbbi második lett Finnországban.




 

1990-ben a Game of love album következett. Az albumról három kislemezre kimásolt
dal lett sikeres, a How I Need You, a Queen Of Hearts és a Jungle In My Heart. Egy video-
kazettát is kiadtak az együttes videóival, valamint egy megamix lemezt.
A Bad Boys Blue-ról szóló írások általában nem említik, de én érdemesnek tartom a Lovers
In The Sand
(1988), a Fly Away (1989) és a Chains Of Love (1990) dalokat is megjegyez-
ni, mint hallgatásra mindenképpen érdemes szerzeményeket.



BAD BOYS BLUE ZENÉK A 90-ES ÉVEKBEN


 
1991-ben a House Of Silence jelent meg albumként és kislemezként is, mindkettő
ötödik lett a finn lemezlistán.
1992-ben kezdtem el gyűjteni a rádióból a Bad Boys Blue zenéket és igen jó új lemezek
jelentek meg tőlük, azonban ekkor már egész Európában tetőzött a techno és dance láz,
így annak ellenére hogy a hangzás is illett a korhoz, már nem tudtak igazán reflektorfény-
ben maradni. Az I Totally Miss You második lett Finnországban, és megjelent az USA-ban
is.A Save Your Love szintén megjelent az amerikai kontinensen is, ahol a 81. –ik
helyig jutott a Billboard –on, de Németországban 12. –ik, Finnországban pedig második
lett. Albumként a Totally és a More Bad Boys Best került kiadásra, utóbbi válogatásban
az 1989-1992 közötti számok mellett néhány addig kiadatlan változata régebbi slágereik-
nek. 


 


1993-ból talán a Kiss You All Over, Baby az ismertebb a kislemezek közül és két újabb
válogatásalbum került piacra, az egyik csak az USA-ban. Trevor Bannister elhagyta az
együttest, a maradt tagok pedig kiadót váltottak. Afrikai turnéjukon Oven Standing
csatlakozott hozzájuk mint énekes, azonban az új kiadó szólószerződést kínált neki,
így hivatalosan nem lett a Bad Boys Blue tagja.
1994-ben egy új album, egy válogatásalbum, egy remix album és remix kislemez,
valamint három másik kislemez került kiadatásra. Az eurodance jellegű Lov 4 U 
Amerikában is sikeres volt, 40. –ik helyig jutott a dance listán.
Egy év múlva a Hold you in my arms kislemez következett és egy új tag érkezett:
Mo Russel.’96-ban sem a Bang Bang Bang nagylemez, sem az Anywhere kislemez
nem vált be.


Egy év kihagyás után 1998-ban – amikor a nyolcvanas évek előadói sorra bukkantak
ismét elő – a You’re Woman ’98 –al kerültek ismét képbe. A „dancesebbé” alakított
új verzió gyakran játszott dal lett Európában és a klipje úgyszintén. Az új albumon
(Back) amely szintén sikeres volt, az új számok mellett a régi sikereik remixváltoza-
tai is szerepeltek. Három újabb kislemezt adtak ki, amelyből kettő megamix volt.
Mindemellett egy újabb videokazettát is kiadtak.



BAD BOYS BLUE ZENÉK A 2000-ES ÉVEKBEN 


A következő évben is további album és kislemezek jelentek meg, de Mo Russel az
év végén távozott az együttestől. 2000-ben az I’ll Be Good kislemez után megjelenő
Tonite album jól sikerült, a lemezcég mégsem adott ki több lemezt a Bad Boys Blue-tól.
2001-ben még megjelent egy válogatás, majd a lemezcéggel megszűnt az együttmű-
ködés és az együttes feloszlott.
Azonban ezzel nem ért véget a történet, egy év múlva új kiadóval kötöttek szerződést
és elkezdtek dolgozni az új albumon. 2003 nyarán piacra dobták a Lover On The Line
kislemezt, ez ismét előtérbe hozta az együttest és az új album, az Around The World
is kelendő volt. Előbbi dal jó kis „dancemuzsika” lett, érdemes megnézni-hallgatni:




 


2004-ben koncertek következtek, többek közt Amerikában és Kelet-Európában is,
de a rákövetkező januárra Andrew Thomas távozott. Megjelentették az első DVD-t,
majd egy újabb év elteltével, 2006 januárjában Carlos Ferreira érkezett új tagként.
2008 januárjában az eredeti tag Trevor Taylor otthonában szívrohamban elhunyt.
2008 májusában jött a Still in love, amelyen több DJ remixváltozata is szerepel, majd
francia producerek által a nyáron egy új album, a Heart & Soul érkezett. Ősszel egy
slágerválogatás, a The Single Hits került a boltokba.
2009-ben a Queen Of My Dreams kislemez következett, majd egy remix és egy újabb
válogatásalbum.Júliusban a másik eredeti tag, Andrew Thomas is elhunyt. . (Ld.: Előadók
akik fiatalon távoztak
)
2010 augusztusban a Come Back And Stay Re-Recorded 2010 érkezett, amelyen a
dalt mások remixelték, s két másik számuk új változata is megtalálható rajta.
A 25 (The 25th Anniversary Album) című albumon már 25 újraremixelt daluk, 7 remix
szerepel és egy bónusz DVD tartozik hozzá.


 Bad Boys Blue 25 album és DVD


2012-ben megjelent egy live DVD tv-s szerepléseikből. 2014-ben a The Original
Maxi-Singles Collection
, 2015-ben pedig ugyanennek a 2. része került kiadásra.
2015-ben a 30 éves évfordulóra újramixelve került a boltokba a You’re A Woman 2015. Nem egy nagy eresztés, nekem az amatőr 2015-ös remixek is jobban bejöttek. 


A cikksorozat folytatása: Fake, Magazine 60, Video Kids, Mozzart



Bad Boys Blue dalok listája idősorrendben (1984-2010):





Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Viszontlink: Linkcenter

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

1 megjegyzés: