SPACESYNTH 3. – AZ ÚJBÓLI FELEMELKEDÉS

Spacesynth 3. - Az újbóli felemelkedés
 Spacesynth zenék a 2000-es évek elején


A MÉLYPONT ÉS SPACESYNTH A KILENCVENES ÉVEK VÉGÉN




A Laserdance ’95-ös lemezének „bukása” után a műfaj kihunyni látszott. Az évtizedben feltörő, új elektronikus stílusok a háttérbe szorították ezt a hangzást és úgy tűnt, a spacesynth egy korszak zenéjének fog megmaradni.




Bár nem tartozik szorosan a műfajhoz, itt megemlítem az 1996-ban alakult magyar Hypnotix-et, amelynek 1997-es Star Tracks c. lemeze tartalmazza az űrtémákat és időnként a spacesynth-et is (pl.: Orion 1). Zenéjük remekül vegyíti a hetvenes évek elektronikus, kilencvenes évek dance és a popmelódiák dallamos hangzását, ezáltal több műfajkedvelő igényeit kielégítve. 2001-ben és 2007-ben is jelent meg újabb lemezük.

A lengyel Marek Adamczyk a kilencvenes évek végefelé Samurai néven (néha az A.M. Samurai előadónevet használva) kezdett el spacesynth zenéket alkotni. Ő már gyermekkora óta zongorázott, majd számítógépen kezdett el zenéket készíteni.


 A.M. Samurai Marek Adamczyk
Marek Adamczyk, vagyis Samurai (A.M. Samurai)
 
A másik jelentős egyéniség a svéd Anders Lundqvist, aki több év próbálkozás után 1999-ben kapcsolatba lépett Humphrey Robertsonnal és ennek eredményeképp 3 zeneszáma is felkerült a Robertson által megjelentetett Synthesizer Dance Volume 1 lemezre. Ezen az albumon még szerepel MindXpander a két svéd zenész és producer, David Lilja és Patrik Rydberg által alkotott formáció. Ők 2000-ben kiadtak egy a Laserdance számaiból álló lemezt, majd 2002-ben egy sajátot is Xpanderland névvel.

S ha már a svédeknél tartunk, megemlítem még Mathias Bartoll-t, aki 2000-ben bukkant fel, és a néhány sorral előbb említett válogatáslemez harmadik, 2001-es részén is szerepel M. Bartoll néven.

1999-ben Michiel van der Kuy adott egy koncertet Huib Schippers-szel Hollandiában, melynek zenei anyaga megjelent Koto, Laserdance, Trilithon In Concert címmel és video is készült róla. Ebben már a spacesynth meg van spékelve tánczenei (pl. trance) elemekkel.


 


Michiel a kilencvenes évek végére más előadók menedzselésével volt elfoglalva Erik van Vliet egy új zeneszerzővel Julius Wijnmalen-el készített el még egy Laserdance albumot, a Strikes Back -ot. Ő más szintetizátorokat használt és csak gyors számok szerepelnek a lemezen. A zeneszámokban filmzenékre ismerhetünk, mint például a Star Wars. Azonban az album sikere elmaradt a régiekhez képest.


 Laserdance Strikes Back lemez
 

Még ezen évből (2000) van egy-két zeneszámom Wavestation -től is, aki egy német egyéniség, valaha hatalmas Laserdance rajongó volt és az addigi zenei próbálkozásai (trance és techno stílusban) után, végül a nagy kedvenc nyomdokaiba lépett és hasonló jellegű spacesynth zenéket kezdett gyártani.



A 2000-ES ÉVEK ELEJE – ÚJ SPACESYNTH ELŐADÓK



A spacesynth újbóli feltörésekor már nem Kuy és Vliet volt az egyeduralkodó, hanem sok új előadó lépett elő az ismeretlenségből, és főként a skandináv országok vitték a prímet. Az Internet rohamos terjedésével az addig háttérben maradt tehetségek új lehetőségeket kaptak, és – főleg a weboldalakra feltett, ingyenesen letölthető zeneszámaik által – világszerte megismerték őket.

Kezdjük Futurevision –nal. Ő nem más, mint Thomas Horke a Spacesynth.de weboldal tulajdonosa. A zenéjére jellemző, hogy szintetizátorok helyett szoftverekkel komponál zenét, s ezáltal nagyon jól megszerkesztett, nehezen felejthető dallamokat alkot.

Gustaf Grefberg svéd alkotó hosszú utat járt be, mire a sikert elérte. Végül befutott és több synthdance válogatáslemezen is megjelentek a művei. Humphrey Robertsonnak jelentős érdemei voltak abban, hogy a műfaj újra elterjedt és népszerű lett. A már említett Syntesizer Dance Volume válogatáslemezek jó néhány folytatást megértek és sok új remekbe szabott alkotással és előadóval ajándékozták meg a világot.

Jukke Lundqvist – et aki szintén svéd, a synthdance egyik legkreatívabb alkotójának tartják, a kétezres évek elején tűnt fel. Egy lengyel, Thomas Gillert is akkoriban bukkant fel Spaceraider néven. A többiekhez hasonlóan ő is számítógépek segítségével próbálkozott sok-sok éven át elektronikus zenéket készíteni. Később valóra vált az álma, zenéjét világszerte megismerték, majd egy honfitársával közreműködve a Space Project nevű formációt is megalkották.

A következő lengyel, aki ebben a műfajban nagyon sikeres lett; Zoltar. Ő az interneten keresztül tette hozzáférhetővé szerzeményeit és ez jócskán hozzájárult ismertsége növekedéséhez. Ezen első track -jeit még a Laserdance hangzásához hasonló stílusban készítette el, majd később Koto jellegű dallamvilágban alkotott. Képes a klasszikus zenei motívumokat belevinni az „űrzenébe”, miáltal igazi egyéniséggé vált a többi synthdance előadó között.


 Zoltar Cosmic Pirates lemez
 


Zoltar lemezének és más lemezeknek a producere Maciej Repetowski, akiről érdemes tudni, hogy az Alpha Centauri lemezkiadó tulajdonosa.1999 óta aktív résztvevője a műfaj megőrzésének és terjesztésének, az ő felelőssége a kiadó lemezeinek zenei, vizuális és technikai minősége. Az ő projektje a Binary Ghost, ezen név alatt komponált zenéket, amelyek hangzásvilága valamelyest keményebb az általános spacesynth-nél.

Berk Van Ozden olyan előadó, akire (több társához hasonlóan) nagy hatással volt a nyolcvanas évek szintizenéje, ő a spacesynth mellett techno és trance zenék készítésében is közreműködik. A Cyberman mögött egy újabb lengyel, Daniel Borowiec áll, aki dance és trance dallamokat vegyít az űrszintikkel. A Disbit-166 egy finn előadó, electro és spacesynth műfajban egyaránt alkot.

Marco Rochowski egy német előadó, aki Anders Lundqvist-tal találkozott 2000 -ben, általa megismerte a Hypersound Productions-ot és az Into Eternity c. zeneszáma megjelent a Synthesizer Dance Volume 3. -on a következő évben. Majd később segítségével létrehozta a Macrocosm nevű formációt. A 2002-ben megjelent First Mission lemez nagy siker volt, 2005-ben a folytatása is megjelent Second Voyage címmel. Közben saját szerzeményei is megjelentek különböző válogatásokon.

A finn Jouni Airaksinen-től azaz művésznevén Mark Vera -tól jó pár zeneszámot letöltöttem a kétezres években. Jellegzetessége, hogy sorrendvezérlőkre kapcsolt szintetizátorokkal készít zenét.Rochowski-val együtt alkották az Energon nevű formációt, amelynek zenéi 2005-ben jelentek meg. Szintén finn a Mekanoenergy, amely a spacesynth mellett más, hasonló jellegű zenéket is készített.


 Mark Vera Jouni Airaksinen
Jouni Airaksinen, azaz Mark Vera
 

A 2000-es évek első felében rengeteg új előadó bukkant fel ebben a műfajban, több olyan zeneszámom is van amelynek előadójáról nem találtam semmilyen elérhető információt.2003-ban Lauri Turjansalo létrehozta a Dreamtime-t, mely előadótól több zenét is letötöttem a következő években.

A sorban ismét egy finn, Anti Hakala jön, ő a Mikseri.net –en bukkant fel, ahol rendesen be is futott Galaxion néven.2005-ben vettem észre Krzysztof Radomski -t, aki ambient jellegű zenét is alkotott, sőt időnként experimental vagy trance hangzást is visz szerzeményeibe. Az ő nevéhez fűződik a Protonic Storm nevű projekt, melynek már 2001-ben jelent meg lemeze.

Hogy folytassuk a finn előadók felsorolását Mika Torvinen már 14 éves korától elkezdett a spacesynth műfajjal foglalkozni, s nem sokkal később The Digital Jupiter névvel jelentek meg alkotásai. Emellett a trance műfajban is dolgozott és később Space Garden név alatt folytatta, amelynek zenéje - a netes hírforrások szerint - ötvözi a Laserdance és Blank & Jones zenei stílusát.


 



Jorma Sallanen (Jone) and Sakari Törmänen (Sakke) finn ifjak szintén nagyon fiatalon kezdték el. Az első nem hivatalos lemezük Dragon Members (2003) címmel még instrumentális eurodance stílusban készült. Majd „megalkották” az Electron nevű formációt és spacesynth-et kezdtek el gyártani, időnként synthpop- pal keverve. Témájuk gyakran a háború, amit észre is vehetünk a 2006-ban albumként kiadott Tides Of Darkness-ben.

Folytatás és befejezés - Spacesynth 4.


 



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.