Hogyan gyűjtöttük a zenét a 90-es évektől

Hogyan gyűjtöttük a zenét anno - A 90-es évektől


Hogyan gyűjtöttük a zenét a 90-es évektől




Hogyan gyűjtöttük a zenét a 90-es évektől? Nálam 1992-ben kezdődött. Egészen addig komolyabban nem foglalkoztatott a zene, volt ami tetszett, de csak mellékesen. Szóval ’92 első hónapjaiban elkezdtem a rádióról a nekem tetsző zeneszámokat kazettára rögzíteni. Sony, TDK, Fuji, és még egy csomó más márkájú kazetták voltak ezek.
Elkezdtem felváltva 60 és 90 perces kazettákra gyűjteni a zeneszámokat. Általában egy-egy kazettára vagy tízféle stílus került. A probléma ott volt, hogy nem mindig mondták az előadót, vagy a szám címét, később aztán évekbe telt, mire rájöttem arra. Sajnos így is maradt pár felvételem kazettán, amelyeknek még most sem tudom az előadóját.


Hogyan gyűjtöttük a zenét, 90-es évek magnókazettán


Volt egy osztrák adó a Danubius hullámsávjának közelében, ahonnét egész jó kis zeneszámokat rögzítettem. Mint már régebben említettem, Komjáthy György műsoraiból tudtam a legtöbb zeneszámot rögzíteni. 92’- 93’-ban, péntek délutánonként ő volt a műsorvezető és rengeteg hi nrg italo zenét lenyomott, gyakorlatilag nélküle az eurobeat zenei stílus ismeretlen maradt volna (ha nem számítjuk a Petőfi Rádiót). Itt el kell mondanom, hogy a stílust azóta sem játsszák sehol. Mellette persze rengeteg régi zenét, és új eurodance felvételeket is folyamatosan játszott, úgyhogy teltek a kazettáim.
A másik forrás a kívánságműsorok voltak. Ezeknek még volt értelme, nem úgy mint manapság. Később, a 2000-es években a kívánságműsorokban ugyanazokat kérték, amiket amúgy is játszottak mindennap (ennek értelmét sosem tudtam felfogni) de akkoriban ez még nem úgy volt. Valakinek kellett egy zene, amit nem tudott megszerezni, vagy régen hallott, kérte és teljesítették. 
Vasárnaponként ment a kívánságműsor 20-on túl, itt sok-sok ritkaság került lejátszásra. Ugyanezen rádióban (Danubius) volt tinédzser kívánságműsor, amit Kajárik Andrea vezetett. Ez jó néhány éven át ment, itt jó sok szám és remix lejátszásra került, amit máshol nem szoktak. Egyszer aztán ezt is megszüntették (mivel sikeres volt vajon miért?) és az említett műsorvezető hölgy is eltűnt. 
 
 

Zenegyűjtés a 2000-es évektől, kazetta, CD, DVD 

 
Tehát így gyűjtöttük a zenét a 90-es évek idején. Majd az évtized végére eléggé megcsappantak a felvételi forrásaim, az ezredforduló tájékán a már sztereóban adó Petőfi reggeli kívánságműsora jelentett csupán némi fényt. Míg videók tekintetében a 80-as évek VHS kazettái maradtak sokáig, magnókazettáknál a CD -k kezdtek előtérbe kerülni. 
A 2000-es években aztán elkezdtem keresgélni olyan magnókat, amelyekkel CD-re rögzíthetek számokat. Rá kellett ébrednem, hogy a DVD-kel ellentétben a CD-nél egyáltalán nem törekedtek arra, hogy magnón lehessen rögzíteni, így ilyesmit nem is gyártottak, maradt a számítógép.
Az interneten viszont rengeteg előadó tette ingyenesen letölthetővé felvételeit, ezáltal jó reklámot csinálva maguknak. 2004-ben, amikor lett internetem, mindjárt rá is bukkantam egy külföldi oldalra, ahol amatőr együttesek műveit lehetett letölteni. Meg is lepődtem, mert sokuk magasan verte az ismertebb előadókat, legalábbis számomra. Nagy öröm volt számomra amikor ráleltem a discogs.com oldalra, mert itt szinte minden együttesről minden zenei információt megtaláltam.
Online különféle rádiók is feltűntek, köztük egyre több hazai, amelyek bizonyos stílusok köré tömörültek. Videoklipeket pedig végre nem csak zenei tévékből rögzíthettem, hanem online is. Manapság szinte bármilyen zenéhez hozzá lehet jutni (gondolj csak a Youtube letöltésekre), ez szerzői jogi okokból valamennyire aggályos lehet, ám óriási előnye, hogy bárki, bármit megismerhet, és nem csak azt, amit az egyéb média tolna amúgy is elébe.



Folytatás: És akkor jöttek az új stílusok 1.rész




Ha tetszett, kérlek, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

2 megjegyzés:

  1. Szia!Ha tudsz nekem segiteni,keresek egy zenét 84'böl annyit tudok róla egy Sean Connery james bond filmet raktak rá,és igy csináltak neki videoklippet.Nemtudom láttad annakidején,köszi Ide küldj választ rostilive@hotmail.com

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon kevés információ.Jó lenne tudni milyen stílusú zene, melyik JB filmből vannak részletek (Sean Connery utoljára '83-ban játszotta)stb.Enélkül a sötétben tapogatózunk.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783